A dohányzás ma már nem csak a füsttel járó cigarettázás szinonimája. Az új tudományos megközelítés és eredmények, a technológiai fejlődés, valamint a fogyasztói magatartások megváltozása nyomán a kereslet a kevesebb károsanyag-kitettséggel járó nikotintartalmú fogyasztási cikkek felé tolódott.

A hagyományos cigaretta – de akár a szivar és a pipa – használata égéssel jár, amely során kátrány és füst, valamint például szén-monoxid keletkezik. Az új technológiai megoldásokat képviselő füstmentes termékek az égés kiküszöbölésével mérséklik annak velejáró problémáit: a szagot, kevesebb károsanyag-kitettséggel járnak, ezzel csökkenthetik a cigarettázással összefüggésbe hozható egyes betegségek kialakulásának kockázatát. Ugyanis számos kutatás megállapította, hogy a dohányzással kapcsolatos egészségügyi problémák elsődleges okozói az égés során keletkező káros anyagok, ugyanakkor az egészségügyi hatás és a károsanyag-kitettség csökkenése közötti összefüggést még vizsgálják.

Mindezzel együtt fontos leszögezni, hogy semmilyen dohánytermék sem kockázatmentes, mivel nikotint tartalmaznak, amely függőséget okoz, káros hatással lehet a szív- és érrendszer működésére, ezáltal a vérnyomásra, valamint a pulzusra is. Az egészségünk szempontjából tehát a legjobb döntés, ha egyáltalán nem szokunk rá semmilyen nikotintartalmú termékre, dohányzóként pedig továbbra is a teljes leszokás a legjobb megoldás. Ha valaki mégsem hagy fel a nikotinfogyasztással, akkor érdemes tájékozódni az egyes technológiai megoldások közötti különbségekről.