A politikai elemző szerint politikailag életveszélyes, ha egy párt a retorikájában folyamatosan a népi felhatalmazásra hivatkozik, miközben a nagyközönség nagyon mást akar.
Magyar Péter miniszterelnök közösségi médiás kommunikációjáról osztotta meg véleményét Török Gábor. A politikai elemző Magyar egyik pénteki Facebook-bejegyzését hozta példaként, amelyben a kormányfő azokra a hangokra reagált, amelyek azt kérik számon a döntéshozókon, hogy miért a nem jogász végzettségű Unger Annát választották meg a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH) élére. „Teljesen félreértik ezt az ügyet sokan. Soha nem volt olyan ígéret, hogy a nép majd megszavazza, mint egy kiszavazó show-ban” – írta Magyar egy, a saját posztjához fűzött kommentben.Török Gábor erről azt írta: politikailag életveszélyes, hogy ha egy párt – jelen esetben a Tisza – a retorikájában folyamatosan a népi felhatalmazásra hivatkozik, a vezetője állandóan kommentel és a közösségi médiában „szerepel-kormányoz”, miközben az „ezerfejű cézár”, vagyis a nagyközönség nagyon mást akar.Egyszer már megtörtént, akkor gyors korrekció lett a vége. Most inkább beleálltak, ami minden bizonnyal ennek a ciklusnak az első nagy tesztje lesz. Egy más működésmód mellett nem lenne ennyire kockázatos mindez, ebben viszont leginkább az a kérdés, hogy Tisza vagy a Tisza megítélése változik inkább ezek után– fogalmazott a politikai elemző.A politológus végzettségű Unger Annát 137 igen 7 nem és 1 tartózkodás mellett választotta meg a tiszás többségű parlament meg a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnökévé pénteken, miután az igazságügyi bizottság őt jelölte a jelöltek meghallgatása után. A bizottság ülésén a tiszás képviselők közül Melléthei-Barna volt az egyetlen, aki nemmel szavazott Unger jelölésére. A párt jogi szakértője később elmondta: azért szavazott így, mert jogász végzettségű elnököt szeretett volna az NVVH élére. https://hvg.hu/360/20260828_jancsics-david-kerlelhetetlenul-elszant-ember-kell-a-nemzeti-vagyonvisszaszerzesi-hivatal-elereNyitókép: HVG / Fazekas István








