Lázár János volt építési és közlekedési miniszter tavaly indította el a Lázárinfónak nevezett lakossági fórumsorozatát, és ezzel egy időben arra utasította a Volánbusz jogutódját, a MÁV Személyszállítási Zrt-t, hogy több, zömmel fideszes vezetésű település helyi személyszállításból eredő tartozásának jelentős részét engedje el. Egy évvel korábban pont az ő utasítására perelte be a MÁV a jelentős tartozást felhalmozó településeket, írja a HVG.

Lázár Lázárinfót tart

Fotó:

Németh Dániel/444

Ez konkrétan Kecskemét esetében 2 milliárd, Salgótarján esetében egymilliárd, Nyíregyháza esetében közel 600 millió, Szombathely (az egyetlen nem fideszes település) esetében pedig kb. 500 millió forint veszteséget okozott a MÁV-nak. A lap szerint Lázár összességében több mint 4 milliárd forinttal rövidítette meg a vállalatot, valamint az adófizetőket azért, hogy országjárása során pozitív színben tűnjön fel az érintett településeken.