Habár az Európai Unió és a világ több kormánya már a 2000-es évek elején betiltotta a polibrómozott-difenil-éterek (PBDE-k) használatát, egy friss átfogó kutatás szerint ezek a veszélyes vegyületek a mai napig jelen vannak környezetünkben, az élelmiszerláncban és a háztartásokban – írja a Science Alert.
A PBDE-ket a 20. század végén széles körben alkalmazták tűzgátló tulajdonságaik miatt, így többek közt megtalálhatóak voltak elektronikai cikkekben, építőanyagokban, gépjárművekben, bútorokban és textíliákban is. Az 1990-es évekre azonban nyilvánvalóvá vált, hogy jelentős negatívumai is vannak ezek alkalmazásának, ugyanis rendkívül lassan bomlanak le, melynek következtében felhalmozódnak a természetben, valamint az emberi szervezetben.
Egy korábbi svéd tanulmány kimutatta, hogy a PBDE-k jelen voltak az anyatejben.
A máj-, pajzsmirigy- és mellrák veszélye, valamint a szaporodási zavarokkal kapcsolatos összefüggések miatt a vegyületeket a 2000-es évek elejétől betiltották. A tilalmak bevezetése után azonban a veszélyes vegyszerek nem tűnnek el nyomtalanul.
Van, ahol nem előnyös az újrahasznosítás






