Nekünk Mohács kell! Vagy mégsem? Úgy tűnik, Orbánék elfeledkeztek arról, hogy most hétvégén lesz az ötszázadik évfordulója nemzeti sorsfordulónknak. Éppúgy, mint arról, hogy az évek óta tartó extrém szárazság idején is hűteni kellene a paksi erőművet, vagy nem lehet csupán akkugyárakra építeni a gazdaságot. Miközben két kézzel szórta a pénzt az áltörténelmi filmekre, áltörténelmi intézetekre, Mohács évfordulójára nem készült el az emlékhely felújítása, nem emlékezik meg róla kiállítás, film, bármi. Na jó, a devecseri szárnyas falloszon kívül. De legalább lehullott az ezeréves magyar átok: egy magyar politikus elismerte, hogy hibázott, és a botrány másnapján le is bontották a meredező tájsebet. Szellem rovatunk sorozatot szentel annak, hogyan és miért bukott meg 1526-ban a középkori magyar állam. Nekünk mégis Mohács kell! Az összeomlás, a teljes elitcsere, az állandó újrakezdés. S ha kisül is valami az újból, a trauma általában olyan nagy, hogy jócskán visszaveti az országot, mint a tatárjárás, amely után szinte elpusztult az ország, vagy Trianon, amely máig hatóan verte szét hazánk társadalmi, gazdasági szerkezetét. Az Orbán-rendszer persze nem mérhető ezekhez a traumákhoz, mégis hosszú idő kell, amíg az elvesztegetett esztendőket behozzuk, és begyógyulnak az általa ejtett sebek a lelkekben, a karrierekben, a gazdaságban, a nagy ellátórendszerekben. Gazdaság rovatunk azt taglalja, hogyan lehet újra felépíteni a bizalmat a bankvilágban, és milyen radikálisan új jövedelempolitikára, adórendszerre lenne szükség. A NER bukása Gödön is komoly lökéshullámokat okozott, melyek még a hét lakat alatt őrzött Samsung-gyár kapuit is megnyitották előttünk – s hogy mit láttunk, elolvashatják a rovatban. A társadalom lassabban regenerálódik, de az a széles összefogás, ami a Tisza Szigetekben megvalósult, segítheti ezt a folyamatot. A NER bukásában elévülhetetlen érdemeket szerzett, ma is alig ismert hálózat jövőjéről szól Fókuszban rovatunk. Magyarország rovatunk egyik cikkében arról olvashatnak, hogy 36 év után is nehéz lezárni egy történelmi tragédiát. Bár nemsokára nyilvánosságra kerül az ügynöknévsor, ebből semmi sem tudható meg majd arról, hogy az érintettek egyáltalán jelentettek-e, vagy hogy jelentéseikkel ártottak-e valakinek. Arról pedig valószínűleg soha nem tudunk meg semmit, milyen nyomás alatt írták alá a beszervezési nyilatkozatot. Bizonyára nem kellett erőszak viszont annak a szervezetnek a felépítéséhez, amely az állami propagandára költött pénzeket csapolta meg. A rovat cikke egyetlen – haverokból összerakott – cég történetén keresztül mutatja be a mechanizmust. https://hvg.hu/360/20260824_rogan-antal-balasy-gyula-kiperelt-iratok-rogan-cecilia-nagy-adam-sarka-kata-nepszava-tv2A hiánycél duplájára emeléséből is látjuk, hány helyről hiányoznak ezek az elsíbolt pénzek. A Vagyonvisszaszerzési Hivatal most castingolt elnökének lesz a feladata, hogy a közpénzek Mohácsát feltárja, és legalább a csontokat összegereblyézze. Nem vigasz, hogy vannak országok, amelyek történetét még nagyobb traumák és amplitúdók jellemzik. Világ rovatunk bemutatja, mi történt az elmúlt öt évben Afganisztánban a tálib rendszer alatt. Persze mondhatjuk, mindez vidám matiné ahhoz képest, ha bekövetkezik az, amit a Portré rovatunkban bemutatott Szathmáry Eörs evolúcióbiológus jósol, hogy talán pár évtized múlva mesterséges intelligenciák fognak háborúzni, az emberek pedig a termőföldért és az ivóvízért ölik egymást. Ezért, szerinte, nem ártana újból elsajátítani az életben maradás legprimitívebb praktikáit, hogy – mint a Verne-regényben – fel tudjuk támasztani a civilizációt.