Már lehet regisztrálni az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium 13 városba szervezett szakmai fórumaira, amelyek célja, hogy közvetlenül gyűjtse össze a szakképzésben dolgozók tapasztalatait, problémáit és javaslatait.

A Szakképzésért és Felnőttkori Tanulásért Felelős Államtitkárság azért indítja el a fórumsorozatot, hogy közvetlenül megismerje a szakképzésben érintettek tapasztalatait, problémáit, javaslatait és visszajelzéseit, áll a kormány honlapján.A fórumokon a szakképzésben dolgozó tanárok és a rendszer mindennapi működését közvetlenül ismerő más érintettek kis létszámú, facilitált beszélgetéseken mondhatják el a véleményüket. A tájékoztatás szerint az alkalmak nem egyéni panaszok kezelésére szolgálnak, hanem a szakképzés működésével kapcsolatos strukturális problémák, tapasztalatok és javaslatok összegyűjtése a cél.A részvétel regisztrációhoz kötött, a jelentkezési űrlapot 2026. szeptember 3-án éjfélig lehet kitölteni. A férőhelyek száma korlátozott: helyszínenként 30 résztvevő jelentkezését igazolják vissza, további 5 fő pedig várólistára kerül. Túljelentkezés esetén a szervezők a területi, szakmai és szerepköri arányosságot is figyelembe veszik a résztvevői kör kialakításakor.A jelentkezőket arról, hogy bekerültek-e a programba, illetve a rendezvény pontos intézményi helyszínéről a regisztrációkor megadott e-mail-címen értesítik, legkésőbb egy héttel az adott fórum előtt.A Szakképzési Párbeszéd első állomása szeptember 17-én Pécsen lesz, az utolsó fórumot pedig október 15-én Debrecenben tartják.A helyszínek és időpontok:szeptember 17., csütörtök – Pécsszeptember 18., péntek – Keszthelyszeptember 22., kedd – Budapestszeptember 23., szerda – Kecskemétszeptember 24., csütörtök – Szolnokszeptember 29., kedd – Szegedszeptember 30., szerda – Békéscsabaoktóber 6., kedd – Szombathelyoktóber 7., szerda – Győroktóber 8., csütörtök – Székesfehérvároktóber 13., kedd – Nyíregyházaoktóber 14., szerda – Miskolcoktóber 15., csütörtök – DebrecenA tervezett program szerint az érkezés 13 órától kezdődik, 14 órakor minisztériumi és helyi vezetői megnyitóval folytatódik a rendezvény. Ezt követően ismertetik a fórum céljait, kereteit és a beszélgetés módszertanát, majd 14:30-kor kezdődik a facilitált szakmai munka. A közös munka 16:30-ig tart, ezt követően 17 óráig informális beszélgetésre is lesz lehetőség.PSZ: a szakképzésben a felelősség mellett hatáskört is kell adni az iskoláknakNem volt közvetlen egyeztetés a törvénytervezetről, mégis elküldte részletes észrevételeit a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) a szakminisztériumnak, amelyben többek között egyetértettek a kancellári rendszer megszüntetésével, de javasolják az „oktató” elnevezés kivezetését és azt, hogy a főigazgatói poszthoz pedagógusi végzettségre is legyen szükség.