Februárban készítettünk szókimondó interjút Gaskó Balázzsal, a közmédia korábbi műsorvezetőjével, aki lapunknak nyíltan beszélt az alkohollal folytatott harcáról, illetve arról is, hogy a mai napig szívesen dolgozna Magyar Televíziónál valamilyen formában.
Gaskót ezúttal a Nők Lapja szólaltatta meg, megpendítve, hogy a tévés tabuk nélkül mert beszélni a problémáiról.
Ez az egy kenyerem van, őszinte vagyok. Ha a médiát nézzük, mindig is a másodvonal közepén voltam, életemben talán kétszer-háromszor készült velem komolyabb interjú. Most éppen olyan időszakban találtak meg, amikor mentálisan és anyagilag is a cipőm mellett jártam. Miért ne mondtam volna el? Volt ebben valamennyi önreklám is, hátha kiderül, hogy másfajta munkára is lehet engem használni. Nem jött be, azóta sem csörrent meg emiatt a telefon
– árulta el az újságnak. Hozzáteszi, amikor dolgozik, az hozza ki belőle a legjobb énjét.
Szomorkás fiú vagyok. De azt tudom, hogy munkával nagyon sok mindent el lehet nyomni. Talán azt akartam elmondani, ha dolgoztatnak, akkor normális vagyok. Nekem azért kell dolgoznom, mert különben megeszem magam. Biztosan sokan vannak ezzel így, csak nem beszélnek róla.






