Az Audi eredetileg kizárólag Kínának szánta új, elektromos modelljeit, az E5 Sportbacket és az E7X-et, Európában pedig hivatalosan nem is tervezi forgalmazni őket. Egy független importőr azonban megtalálta a módját, hogy az autók mégis eljussanak az európai vásárlókhoz – ráadásul jóval olcsóbban, mint a hasonló európai Audik. https://hvg.hu/cegauto/20260703_audi-veget-ert-az-egy-auto-az-egesz-vilagnak-korszakaA kínai AUDI modellek nem egyszerűen az európai típusok helyi változatai. A négykarikás emblémát is elhagyták, helyette hatalmas AUDI feliratot kaptak, műszaki alapjaikat pedig az Audi a kínai SAIC-kel közösen fejlesztette. Az E5 Sportback csúcsváltozata 579 kW, azaz 787 lóerő teljesítményű, 3,4 másodperc alatt gyorsul százra, 100 kWh-s akkumulátorával pedig a kínai CLTC mérés szerint akár 647 kilométert is megtehet.A nagyobb E7X SUV sem szerényebb darab: 500 kW-os, vagyis 680 lóerős, 800 Nm nyomatékot ad le, és kevesebb mint négy másodperc alatt éri el a 100 km/órát. A 900 voltos rendszernek köszönhetően villámtöltéssel tíz perc alatt több mint 400 kilométernyi hatótávot képes felvenni, legalábbis a gyári adatok szerint. Az utastérben többek között egy 59 colos széles kijelző, légrugózás, akár 14 fokos hátsókerék-kormányzás és Bose Performance hangrendszer is szerepelhet.Az érdekesség azonban az ár. A kínai modellek európai importját végző Auto China az E5 Sportbacket 68 730 eurótól kínálja, míg az E7X Pioneer quattro 75 350, a Flagship quattro pedig 81 650 euróba kerül. Az árakban már a szállítás, az európai homologizáció, a töltőadapter és egy független hálózat által biztosított kétéves garancia költsége is szerepel. A várható szállítási idő 6–9 hónap.A különbség a hivatalosan Európában kínált Audikhoz képest jelentős. Az E5 például jóval olcsóbb lehet a hasonló méretű S6 Sportback e-tronnál, miközben lényegesen erősebb. Az E7X pedig szintén kedvezőbb áron érkezhet, mint a kisebb és gyengébb SQ6 e-tron.AUDI E7XAUDIVan azonban egy komoly bökkenő. Ezeket az autókat a kínai digitális környezethez és közlekedési viszonyokhoz fejlesztették, ezért bizonyos online szolgáltatások és vezetéstámogató rendszerek Európában nem feltétlenül működnek teljes értékűen. Kérdéses lehet az alkatrészellátás és a javíthatóság is, ráadásul maga az Audi sem támogatja ezt az importot.Utóbbinak különös jelentőséget ad egy korábbi eset. Amikor egy kereskedő Kínának gyártott Volkswagen ID.6-osokat kezdett Európába importálni, a Volkswagen jogi úton lépett fel ellene, az értékesítés leállt, a már behozott autók egy részét pedig végül selejtezni kellett.