„Egy kicsit túlságosan is belekeveredtem a politikába, elszaladt velem a szekér” – így beszélt pár hete egy podcastban a nem épp az önreflexiós készségeiről ismert Elon Musk arról az időszakról, amit a DOGE, vagyis a Department of Government Efficiency (Kormányzati Hatékonysági Hivatal) élén töltött. A tiszavirág életű amerikai hivatal tavaly év elején indult, és novemberben fejezte be a működését. Céljuk az volt, hogy csökkentsék a felesleges kormányzati költéseket: ez nem sikerült, hiszen létezése egyetlen évében épphogy emelkedett a kormány éves költése a 2024-es 7,4 ezermilliárdról 7,6 ezermilliárd dollárra. Viszont elért eredményei közé tartozott többek között

21,7 milliárd dollár adófizetői pénz lehúzása a vécén, megfizethető lakhatási projektek elkaszálása 50 állam több ezer közössége számára, több tízezer kormányzati dolgozó kirúgása, majd egy részük visszakönyörgése, amikor érezhető lett a munkaerőhiány az adatbiztonság veszélybe sodrása több kormányzati szervnél is, amit menetrendszerűen követtek a tucatszámra indított perek.

Musk kormányzati cirkuszának viszont egyértelműen a USAID korábbi támogatottai voltak a legnagyobb károsultjai, akiket nem lehúztak, nem kirúgtak a milliárdos által vezetett hivatal döntései nyomán, hanem konkrétan belehaltak a dologba. Tavaly novemberben úgy becsülte a a Barcelonai Globális Egészségügyi Intézet (ISGlobal), hogy 2030-ig összesen 22,6 millióan veszthetik életüket a fejlődő országokban a támogatások elmaradása miatt – köztük 5,4 millió öt év alatti gyerek. Emellett az Impact Counter a döntés utáni első évben folyamatosan frissülő elemzésben követte nyomon a kieső segélyek nyomán bekövetkezett halálesetek: a számításaik szerint 263 ezer felnőtt, és 518 ezer gyerek vesztette életét ebben az időszakban.