I. János kézcsókkal hódolt Szulejmán szultán előtt Mohács mezején. Magyarország elvesztette szuverenitását, a Szent Korona kis híján hadizsákmányként végezte. Szapolyai János befolyásolható uralkodónak bizonyult, velencei kegyence súlyos visszaéléseket követett el, magyar nemeseket végeztetett ki, miközben a két király okozta jogbizonytalanság gátlástalan katonabárók felemelkedésének kedvezett. Szomorú és megalázó jelenetekkel folytatjuk a mohácsi csatát bemutató sorozatunkat.
Szulejmán szultán nemcsak a birodalmi logika törvényszerűségei következtében, hanem saját indíttatásból is a legnagyobb ellenségének tekintette a Magyar Királyságot. Az országot, amelybe nagy példaképe, II. Mehmed foga bizony beletört 1456-ban Nándorfehérvár alatt. Bár ma úgy véljük, a célja mindig is Bécs elfoglalása volt, a valóságban azért vezette a hadjáratait a későbbi császárvárosba, mert abban történetesen az egyik magyar király, Ferdinánd rendezte be székhelyét. A mohácsi csata élete legfontosabb győzelme volt, az összecsapásról a török források is kőkemény harcként emlékeztek meg, külön kiemelve a magyar nehézlovasok megállíthatatlan rohamát. A dátum pedig, augusztus 29-e Szulejmán szerencsenapjává vált – erről szólt a mohácsi csatát bemutató cikksorozatunk legutóbbi része, a folytatásban visszatérünk a kronológiához. Miért hódolt be Szulejmánnak I. János király, és hogyan alázták meg őt a törökök? Miért indult a szultán Bécs ellen 1529-ben, és hogyan vált csaknem hadizsákmánnyá a Szent Korona? Szomorú és megalázó jelenetekről beszélgettünk Dr. Varga Szabolcs történésszel, az ELTE HTK Történettudományi Kutatóintézet tudományos főmunkatársával.
