A Hungaromet adatai szerint vasárnap többnyire derült, napos idő várható, majd késő délutántól az északnyugati tájak fölé érkezhet némi felhőzet, estétől ott a határ közelében néhol előfordulhat zápor, zivatar. A déli szél nagy területen megélénkül. Délutánra általában 32 és 37 fok közé melegszik fel a levegő.Hétfőn északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, de az Alföldön eleinte még sok napsütés valószínű. Egyre több helyen fordulhat elő zápor, zivatar. A déli szél néhol megélénkül, majd az északnyugatira forduló szelet élénk, erős, zivatarok környezetében viharos lökések kísérhetik. A hőmérséklet hajnalban 12 és 23, délután 27 és 36 fok között valószínű.Kedden reggelre nagy területen csökken a felhőzet, de keleten maradhatnak felhősebb tájak, majd napközben ott is napos, gomolyfelhős idő várható. Reggelig a déli és keleti tájakon még lehet zápor, zivatar, napközben csak kevés helyen alakulhat ki csapadék. Az északnyugati, északi szél nagy területen erős lesz. A hajnali 11, 17 fokról délutánra 23 és 28 fok közé melegszik fel a levegő.Szerdán visszatér a jó idő, napos idő várható gomolyfelhővel. Kicsi a csapadék esélye. A délnyugati szél élénk lesz. Hajnalban 10, 19, délután általában 28, 33 fok várható. https://hvg.hu/elet/20260812_google-trends-klima-legkondicionalo-ventillator-hoseg-idojaras-kereses-statisztika
8-10 fokkal is visszaeshet a hőmérséklet, de hamarosan ismét 33 fok lesz
Vasárnap este front éri el Magyarországot, amely esőt és kisebbb lehűlést hoz majd a következő napokban.










