Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!A HungaroMet előrejelzése szerint pénteken sok napsütésre számíthatunk, miközben egy északnyugatról délkelet felé haladó, szakadozott frontális felhőzet vonul át fölöttünk. A felhőzetből néhol zápor kialakulhat, északkeleten az ég is megdörrenhet. Az északi, északnyugati szél többfelé megerősödik, de egy-egy viharos széllökés sem zárható ki. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 33 fok között alakul.Az esti órákban derült, csapadékmentes idő várható. Az északi szél veszít erejéből, csak néhol lehetnek élénk lökések. Szombat hajnalra általában 12 és 17 fok közé csökken a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken pár fokkal hűvösebb, míg nagyobb városokban, illetve vízpartok mentén pár fokkal melegebb lehet. Négy vármegyére, Borsod-Abaúj-Zemplénre, Hajdú-Bihara, Hevesre és Szabolcs-Szatmár-Beregre adtak ki zivatar miatt első fokú figyelmeztetést.Szombaton napos idő várható gomoly- és fátyolfelhőkkel. Csapadék nem várható. Az északi, északnyugati szél élénk, helyenként erős lesz. Késő délután 26, 30 fok valószínű. Vasárnap a fátyol- és gomolyfelhők mellett napos időre van kilátás. Helyenként, de inkább az ország északi felén zápor, esetleg egy-egy zivatar is előfordulhat. Többfelé kísérhetik erős lökések az északi, északnyugati szelet. A minimum többnyire 11 és 18 fok között valószínű, de az északi völgyekben pár fokkal hidegebb is lehet. A maximum 25 és 31 fok között várható.PartnereinktőlÁllítsd be a Telexet megbízható forrásnak!Kövess minket Facebookon is! Legfontosabb További élő árfolyamok! Friss hírek
Kellemes nyári melegre számíthatunk hétvégén, elszórtan lehetnek zivatarok is
Pénteken 27-33 fok között alakul a hőmérséklet, szombat-vasárnap is csak 30-31 fok lesz.
211 words~1 min read









