A hitelek összege 156,5 milliárd forint volt, ami szintén magasabb minden korábbinál.

Júniusban több személyi kölcsönt vettek fel a magyarok, mint korábban valaha – számolt be a Bankmonitor. A nyár első hónapjában összesen 42 483 jelzáloghitel-szerződést kötöttek az ügyfelek a bankokkal, ez 16,17 százalékkal több, mint az eddigi rekord: tavaly júniusban 36 570 ügylet köttetett.A mostani szám azt jelenti, hogy munkaóránként átlagosan több mint 240 új szerződés született.Idén júniusban hitelek összege is rekordot hozott:156,5 milliárd forintnyit vettünk fel.A szerződések átlagos összege ezzel a hónapban 3,68 millió forint volt. Ez a magas összeg és az összvolumen is azt mutatja, hogy nem feltétlenül megélhetések finanszírozására vesznek fel ilyen sokan hitelt – mutat rá a Bankmonitor.A szakértői portál szerint a kereslet növekedésének hátterében részben az áll, hogy a kedvező kamatszint fellendítheti az érdeklődést. Megugrott a hitelkiváltások száma is, sokan cserélték korábbi, drágább kölcsönüket egy újabb, kedvezőbb kamatozású hitelre. A célok között egyre gyakoribb az autóvásárlás, az ingatlanvásárlás vagy -felújítás, a bérek dinamikus emelkedése miatt pedig egyre nagyobb törlesztőt tudnak bevállalni az igénylők.Nyitóképünk illusztráció. Fotó: HVG / Fazekas István