Nigel Farage megivott egy sört a szavazás után – Fotó: Henry Nicholls / AFPÁllítsd be a Telexet megbízható forrásnak!Nem született meglepetés, a bevándorlásellenes Reform UK vezetője, Nigel Farage megnyerte az időközi választást a délkelet-angliai választókerületében, Clactonban. Farage júliusban mondott le a parlamenti mandátumáról, miután a Guardian megírta, hogy ötmillió fontot (kétmilliárd forintnak megfelelő összeget) kapott Christopher Harborne kriptomilliárdostól „ajándékba” 2024-ben, amit elfelejtett bevallani. Farage a döntését azzal indokolta, hogy választók dönthessenek a sorsáról, ahelyett, hogy az „establishment” érdemtelen támadásokkal próbálja lejáratni.Bejött a húzása, simán megnyerte az időközi választást. A BBC élő tudósítása szerint 44,34 százalékos részvétel mellett Farage 22 239 szavazatot kapott, a fő kihívója, a saját bevallása szerint a Sigma IX bolygóról származó intergalaktikus űrharcos, Kukaarc Grófra (polgári nevén: Jonathan David Harvey) pedig 9455-en szavaztak, ami a pályafutása eddigi legjobb eredménye.„Az ítélet megszületett, és ez egy meggyőző, elsöprő győzelem (...) jóval több szavazatot kaptunk, mint a 2024-es parlamenti választásokon” – mondta Farage a délkelet-angliai Essexben szervezett rendezvényen. Személyesen nem vett részt a szavazatszámláláson, és a Clacton városában tervezett beszédét is lemondták reggel.Farage lemondását és az időközi választás kikényszerítését a nagyobb politikai pártok politikai cirkusznak tartották, ezért a Munkáspárt, a Konzervatívok, a Zöldek és a Liberális Demokraták helyi politikusai bojkottálták az időközi választást. Helyettük inkább viccpártok indultak, a Hivatalos Őrjöngő Bolond Szörnypárt három politikusa is versenybe szállt. A kampányról és a választás tétjéről itt írtunk bővebben.
Megnyerte az időközi választást Nigel Farage, több mint kétszer annyi szavazatot kapott, mint a kukafejű űrlény
A bevándorlásellenes Reform UK vezetője egy pénzügyi botrány után lemondott a mandátumáról, de az időközit behúzta. A nagyobb pártok bojkottálták a választást.














