A szövetség közlése szerint a halőrök mellett az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság munkatársai, a Hegyeshalmi Nagyközségi Önkéntes Tűzoltó Egyesület és a Hegyeshalmi Horgászegyesület önkéntesei is bekapcsolódtak a mentésbe.

A kialakult állapotok miatt a Sporthorgász Egyesületek Győr-Moson-Sopron Megyei Szövetsége horgászati tilalmat rendelt el a folyóra. A résztvevők a folyón megrekedt halak mentésén dolgoztak, emellett az elpusztult halakat is összegyűjtötték.

A Lajta jelenlegi állapota miatt a Sporthorgász Egyesületek Győr-Moson-Sopron Megyei Szövetsége bejelentette, hogy a halállomány védelmében horgászati tilalmat rendelt el augusztus 12-én, szerdától.

A szervezet arra is felhívta a figyelmet, hogy nemcsak a Lajtán okoz problémát a rendkívül száraz időjárás.

Sajnos, már több helyen is küzdünk az aszállyal és a vízhiánnyal és nem mindenhol állunk jól