Magyar Péter a csütörtök délutáni tájékoztatóján egy ponton arról beszélt, felháborítónak tartja, hogy egy osztrák cégnek – jelen esetben a Strabagnak – előbb jut eszébe ingyenes segítséget felajánlani a paksi munkálatokhoz, mint egy nemzeti nagytőkésnek.„Nekem egy kicsit fájóan hiányoznak a NER-es oligarchák és a cégek, amelyeket az utóbbi években a nemzeti tőkésosztálynak neveztek, ők valahogy nem jeleskedtek eddig a felajánlásban” – fogalmazott a kormányfő, majd név szerint Szíjj Lászlót, Garancsi Istvánt és Mészáros Lőrincet említette. https://hvg.hu/itthon/20260813_magyar-peter-paks-sajtotajekoztato-meder-duna-vizszint-barkaAlig néhány órával később, estére a Garancsi István és Scheer Sándor tulajdonában lévő Market Építő Zrt. már közleményt adott ki, amelyben közölték, hogy 10 ezer tonna követ ajánlottak fel a dunai fenékküszöb emelésével kapcsolatos munkák támogatására. „A Duna fenékküszöb emelésével kapcsolatos válsághelyzet komoly műszaki és logisztikai kihívást jelent, amelyben a hazai építőipari szereplők felelőssége is megjelenik. A Védelmi Igazgatási Hivatal felhívására készek vagyunk 10.000 tonna kő felajánlásával csatlakozni a műszaki beavatkozást támogatva, amelyet saját kapacitással szállítunk a kijelölt helyszínre” – írták, egyúttal jelezték azt is, hogy készek az egyeztetésre a további lépésekről.Az egy évvel ezelőtti 30,5 milliárd után 2025-ben 40,9 milliárd forintra nőtt a Market Építő Zrt. nyeresége. Áprilisban derült ki az is, hogy a Market Építő Zrt. cégcsoport egyik tagja egyik tagja vásárolta meg a Budapesti Javítóintézet korábbi, Szőlő utca 58. szám alatti épületét.A cégcsoport az ismert kormányközeli multimilliárdos vállalkozó, Garancsi István többségi tulajdonának számít. Garancsi korábban Orbán Viktor kötélbarátjának nevezte magát, utalva arra, hogy egyszer elvitte Ausztriába túrázni Orbánt, feleségét, Lévai Anikót, Hernádi Zsolt Mol-vezért és egy barátját. Garancsi ezt kötélbarátságnak nevezi, az elnevezés az összekötött hegymászók egymásra utaltságából jön. https://hvg.hu/kkv/20150618_Garancsi_kotelbaratsagba_kerult_Orban_Vik Nyitókép: Garancsi István. Fotó: MTI / Szigetváry Zsolt