Sok évig tartana lezárni a Mészáros Lőrinc és Szíjj László érdekeltségében működő koncessziót – erről is beszélt a HVG-nek adott interjúban Németh Tamás, a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. vezérigazgatója. Azt mondja, amíg jogszerűen történik, nyitottak a szerződés felbontására is, Orbán Győző teherautóit pedig nem látta az építkezéseken.
A kormányzati átvétel során a Tisza Párt azt állította, hogy több száz milliárd forintos lyukat találtak a költségvetésben, ami részben arra vezethető vissza, hogy az előző kormány csökkenteni kívánta a sztrádakoncesszió díját, ezért alacsonyabb összeget terveztek be a költségvetésben. Volt tavaly szó ilyen szerződésmódosításról?Nem volt semmilyen megkeresésünk, nem tudunk róla, hogy a magyar állam ilyesmit tervezett volna. Elég egyszerű és egzakt 35 éves pénzügyi modellje van a koncessziónak, aminek alapján pontosan meg lehet tervezni, melyik évben mennyit kell hogy fizessen az állam a koncessziós társaságnak. Ezt két dolog befolyásolhatja: az infláció és a forint-euró árfolyam változása.Tehát a Nemzetgazdasági Minisztériumban pontosan tudniuk kellett volna, hogy mennyi kiadással számolhatnak.Szerintem pontosan tudták. Társaságunk tartja magát a koncessziós szerződésben foglaltakhoz. Nem kért és nem kapott az államtól többletforrást – a 2025-ös évre sem. Arról, hogy a szerződésben szereplő összegeket a szaktárca hogyan tervezte be a költségvetésbe, az illetékes tárca tud felvilágosítást adni.Németh Tamás építőmérnökKarrierje a Szabadics Zrt.-nél, a Bauer Magyarországnál és a Békés Drénnél indult, 2017 óta Mészáros Lőrinc érdekeltségeinél tölt be vezető pozíciókat; az MKIF Zrt.-hez a Budapest–Belgrád vasút felújításához létrehozott RM International Zrt.-től érkezett.És idén érkezett ilyen megkeresés? Az új kormány felől esetleg?Nem volt semmilyen hivatalos megkeresés ezzel kapcsolatban. Ahogy eddig is, a koncessziós társaság mindenben áll a kormányzat rendelkezésére. A szerződésünk által biztosított lehetőségek keretein belül készek és nyitottak vagyunk a tárgyalásra minden témában. Eddig is nyitottak voltunk.Tehát ha érkezne megkeresés, készek akár a díjszámítási képletek újratárgyalására is?Nem tudjuk, mit akar a magyar állam. Mi a terve a koncesszióval? A szerződés elég sok lehetőséget ad a feleknek. De a koncessziós díjak lényeges csökkentését, hogy úgy mondjam, a finanszírozásba bevont külső, banki oldalaknak is elég nehéz lenne eladni. És itt szeretnék helyretenni néhány számot. https://hvg.hu/kkv/20260629_vitezy-mkif-autopalyak-kozut







