Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!A spanyol rendőrség közreműködésével, Tenerifén fogtak el egy magyar párt, akik akik egy kábítószer-kereskedelemmel foglalkozó bűnszervezetben töltöttek be irányító szerepet. A rendőrség közleménye szerint a szervezetet sikerült felszámolni: a házkutatások során több ezer tő marihuánát, és több mint 180 kilogramm már leszárított kábítószert foglaltak le. A bandát irányító 32 éves B.B. és 32 éves V.V. azonban szökésben voltak – egészen mostanáig.A párt a kábítószer nagy mennyisége és kiemelkedő tárgyi súlya miatt a magyar rendőrség TOP 50-es körözési listájára került fel, majd a szökés és a bűncselekmény nemzetközi jellege miatt az EU legkeresettebb bűnözőit felvonultató Europe's Most Wanted listáján is helyet kaptak.A felderítés során kiderült, hogy a pár Spanyolországban lehet, majd, a magyar és a spanyol nyomozók együttműködésének eredményeként behatárolták, hogy egészen pontosan Tenerifén tartózkodnak. A párt végül augusztus 7-én sikerült elfogni. Jelenleg átadási letartóztatásban vannak, a magyarországi átadásukról a spanyol hatóságok döntenek.PartnereinktőlÁllítsd be a Telexet megbízható forrásnak!Kövess minket Facebookon is! Legfontosabb További élő árfolyamok! Friss hírek