Az ENSZ Nők szerdán közzétett adatai szerint az afgán nők fele jelenleg havonta csupán egyszer vagy kétszer hagyja el otthonát, miután egyre szigorodnak a tálibok korlátozásai.

A tálibok a héten ünneplik hatalomra kerülésük ötödik évfordulóját, ennek egyik következményeként Afganisztán továbbra az egyetlen ország a világon, ahol a lányoknak és nőknek tilos részt venni a középfokú és egyetemi oktatásban.

„A 2021. augusztusi tálib hatalomátvétel után eltelt öt év alatt Afganisztán szisztematikusan felszámolta lakosságának felének jogait, így a modern világban példátlan, globális szinten is kiugró helyen áll” – írják az ENSZ által kiadott nyilatkozatban.

A tálibok Erényért és Bűnmegelőzésért felelős minisztériumának szóvivője a Reutersnek azt mondta, hamisak azok a jelentések, miszerint a nők nem érzik magukat biztonságban, ha elhagyják, szerinte az országban a nők minden jogukhoz hozzáférhetnek. Azt mondta, „körülbelül 50 éve először Afganisztán minden polgára úgy érzi, biztonságban él”, és a nők jogainak helyzete az országban „pozitív irányba” halad.

Az UNESCO kedden közölte, hogy a tálibok 2021-ben, az afgán hatalom visszaszerzése óta becslések szerint 2,4 millió afgán lányt zártak ki a középfokú oktatásból. Az ENSZ szerint a tálib hatóságok hatalomra kerülésük óta több mint 100, nőket és lányokat célzó rendeletet hoztak, intézményesítve ezzel a diszkriminációt.