A One Magyarország által fejlesztett sorozat célja kezdettől fogva az volt, hogy a One támogatott bajnokait kimozdítsa a komfortzónájukból, és olyan szórakoztató helyzetekben mutassa be őket, ahol a szigorú edzésterv helyett a humor, a kreativitás és a felhőtlen játék kapja a főszerepet.
A koncepció azonnal sikert aratott: az első évadban láthattuk már a háromszoros olimpiai bajnok kardozót, Szilágyi Áront Jack Sparrow vívótechnikáját elemezni, sőt, Molnár Martin és a sorozat műsőrvezetője, Nagy Beni egy gokartversenyen is összemérhették az erejüket.
Pörög a második évad
A hatalmas sikerre való tekintettel a tartalomgyártás nem állt le, a második évad nyitányában Molnár Martin, a brit Forma–3-ban (hivatalos nevén GB3) versenyző pilóta kapta a főszerepet. Bár a fiatal tehetség a versenypályákon rutinosan száguld 250 km/óra feletti tempóval, kiderült, hogy a hétköznapi utakon a KRESZ és a párhuzamos parkolás neki is tartogathat meglepetéseket. Hogy sikerült-e megszereznie a jogosítványt, az kiderült az „Így szerez jogosítványt egy F3-as pilóta” című első részből.
A második epizódban a stáb Egerbe látogatott el, és közelebbről (sőt, medencébe szállva egészen testközelből) is megtapasztalta a helyi női vízilabdacsapat kőkemény hétköznapjait, míg a harmadik részben igazi VIP-élményben volt része a nézőknek: a készítők Szilágyi Áronnal látogattak el a feszült hangulatú bajnoki kézilabdadöntő első fordulójára Veszprémbe, a One Veszprém kézilabdacsapat otthonába.






