A KSH közlése szerint idén júniusban a nyers adatok alapján 1,2 százalékkal esett vissza az építőipar teljesítménye előző év azonos időszakához képest, ha viszont figyelembe vesszük, hogy hány munkanap volt idén és tavaly, akkor még csúnyább a kép. A statisztikai hivatal ugyanis 5 százalékos teljesítménycsökkenést regisztrált. Májushoz képest pedig 3,9 százalékkal esett vissza az ágazat teljesítménye.

Forrás

Vagyis folytatódott az úgynevezett fűrészfogazás az építőiparban, vagyis 1-2 jobb hónap után következik egy rosszabb. Így jó ideje nem is nagyon tud hosszabb távon bővülni az ágazat. Júniusban a 2021-es év havi átlaghoz mérten annak 94,3 százalékán állt a teljesítmény. Utoljára hasonlóan mélyen idén év elején volt a magyar építőipar.

Forrás

A statisztikai hivatal szerint az egyéb építmények építése volt az, ami némileg fékezte a júniusi visszaesést, itt ugyanis 5,6 százalékkal nőtt a termelés, míg az épületek 5,5 százalékkal csökkent.