Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!Az FC Barcelona korábbi vezetőedzője, Xavi Hernández lett a holland labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya – írja az MTI. A holland szövetség honlapja szerint a 46 éves spanyol edző szerződése a 2030-as világbajnokságig szól. Xavi 1978 óta az első külföldön született vezetője a holland csapatnak.A játékosként világ- és kétszeres Európa-bajnok Xavi Hernández 17 szezon alatt 750 mérkőzést játszott a Barcelona színeiben, 2019 óta tartó edzői pályafutása során pedig a katari al-Szadd együttesét is irányította. Játékosként 2010-ben tagja volt a vb-döntőn annak a spanyol csapatnak, ami legyőzte Hollandiát.„Hatalmas megtiszteltetésnek tartom, hogy a holland válogatott szövetségi kapitánya lehetek. Különleges kötődést érzek a holland labdarúgás iránt, hiszen az FC Barcelona akadémiáján nevelkedtem, és többek között Johan Cruijff, illetve Rinus Michels is nagy hatással volt rám”– nyilatkozta. Mint felidézte, Louis van Gaal és Frank Rijkaard is volt az edzője a katalánoknál. „Hollandia gazdag labdarúgó-kultúrával és egy világos vízióval rendelkezik, amely számomra is rendkívül vonzó: támadófutball, labdabirtoklásból kiindulva, kreativitással és szenvedéllyel” – mondta Xavi.Elárulta, tervei szerint a szakmai stábjában holland szakemberek is szerepet kapnak majd.Az előző kapitány, Ronald Koeman a világbajnokság után mondott le, mivel a csapat 1-1-es döntetlen után tizenegyespárbajban alulmaradt Marokkóval szemben, így már a 32 között búcsúzott. A legismertebb holland edzők közül Arne Slot, Erik ten Hag és Peter Bosz is visszautasította a lehetőséget, hogy átvegye hazája válogatottját.A csapat szeptember 24-én, Németország ellen játssza következő mérkőzését, a Nemzetek Ligájában.