Felterjesztéssel fordul Magyarország kormányához a paksi önkormányzat annak érdekében, hogy az atomerőmű biztonságos működése hosszú távon biztosítható legyen – közölte a tolnai város alpolgármestere szerdai sajtótájékoztatóján.Barnabás István (Paksi Deák Ferenc Egyesület) azt mondta, a település önkormányzata keddi ülésén fogadta el a felterjesztéssel kapcsolatos előterjesztést, amelyben kéréseket, tanácsokat fogalmaztak meg.Egyik kérésük szerint a megváltozott klimatikus viszonyok miatt a kormánynak érdemes lenne felülvizsgálnia a paksi atomerőmű hosszú távú biztonságos hűtővízellátását garantáló valamennyi lehetséges megoldást. Ezek között említette, hogy például Fajsz térségében létre lehetne hozni egy duzzasztóművet és egy hajózsilipet, de akár fenékküszöböt is lehetne építeni a Duna paksi szakaszától délre.Hangsúlyozta: az önkormányzat nem egy konkrét műszaki megoldást javasol, hanem a szóba jöhető javaslatok vizsgálatát, és az alacsony vízállásból eredő problémák megoldását kéri, tekintettel arra, hogy a Duna alacsony vízállása ma már nem kizárólag vízügyi vagy hajózási kérdés, hanem energetikai.A felterjesztésben az is szerepel, hogy az önkormányzat szerint Magyarországnak szemléletváltásra van szüksége a vízgazdálkodásban.A jövőben minden vízgazdálkodási döntést egyszerre kell felülvizsgálni természetvédelmi, vízügyi, mezőgazdasági, hajózási és energiabiztonsági szempontból is – mutatott rá. Felhívta a figyelmet arra, hogy nem egymással szemben álló érdekekről van szó, hiszen a rendelkezésünkre álló vízkészletet úgy kell megőrizni és hasznosítani, hogy azok egyszerre szolgálják a természetet, a mezőgazdaságot, a hajózást, az ipart és Magyarország energiaellátását is.Örömét fejezte ki, hogy az önkormányzat döntését követően szerdán máris Pakson ülésezik a kormány, és akár már ezen az eseményen születhetnek olyan döntések, amelyekkel kapcsolatban a helyhatóság is megfogalmazta javaslatait.A közgyűlés a kormánynál kezdeményezi az atomerőmű hűtővízellátását hosszú távon biztosító lehetséges megoldások vizsgálatát, a Fajsz térségében tervezett duzzasztómű és hajózsilip megvalósításának lehetőségét. Kezdeményezik emellett, hogy a szükséges szakmai vizsgálatok eredményei alapján hozzon döntést a kormány arról, hogy egy lehetséges beruházás miként járulhat hozzá Magyarország energiabiztonságának, vízgazdálkodásának és közlekedési infrastruktúrájának hosszú távú fejlesztéséhez.A dokumentumban rögzítették, hogy Paks önkormányzata „kész minden rendelkezésére álló tapasztalattal és együttműködéssel, valamint a városban felhalmozódott energetikai, nukleáris és vízgazdálkodási szakmai tudásra építve támogatni a kormány munkáját”.Ezt annak érdekében teszik, hogy az atomerőmű, Magyarország egyik legfontosabb stratégiai létesítményének biztonságos működése hosszú távon is biztosított legyen – olvasható a dokumentumban.A múlt hét kedden hajnalban közel került az erőmű a teljes lekapcsoláshoz, végül az utolsó pillanatban emelkedni kezdett a folyó vízszintje. Pénteken a miniszterelnök arról beszélt, hiába emelkedik a vízszint, a paksi erőműben továbbra is nehéz a helyzet, az utolsó turbina viszont stabilan termel. Magyar Péter nemrég azt közölte, a szerdai, paksi kihelyezett kormányülésen egy olyan beruházásról döntenek, amely hosszú távon kezeli az alacsony dunai vízszint okozta fennakadásokat. https://hvg.hu/360/20260806_hvg-aszaly-duna-tisza-vizallas-folyoszabalyozas-duzzasztoepites-tarozok-klimavalsag-energiavalsag-hvgNyitókép: HVG / Túry Gergely
Paks önkormányzata kéréseket és javaslatokat küld a kormánynak
A városvezetés azt szeretné, hogy az atomerőmű biztonságos működése hosszú távon garantálható legyen, ennek érdekében mindenben támogatják a kormány munkáját. Szerintük Magyarországnak szemléletváltásra van szüksége a vízgazdálkodásban.













