Egyáltalán létezik-e a nemzetnek egysége, amit meg lehet testesíteni, vagy ez az egész egy fordítási hiba, mint a Szűz Mária? Nem lehetne inkább a nemzet kétségeit megjeleníteni?

Lett köztársasági elnökünk. Megkönnyebbülés ez, hiszen eddig csak ideiglenes elnök volt, a mostani pedig... hát ez is ideiglenes, de egy kicsit állandóbb. Ez a nyitott végű ideiglenesség a szovjet csapatoknak harmincöt évet jelentett annak idején, szóval ez már valamirevaló mandátum.Az ellenzék szerint az elnök illegitim, mert az elődjét jogellenesen távolították el. Ugyanakkor az elnök pont az az ember, akit az ellenzék a maga kormányzása kezdetén jogellenesen távolított el. Okkal piríthat rájuk a kormány, hogy ők csak ne szájaskodjanak közjogi méltóságok méltatlan lepöcköléséről, hiszen az elnök az élő mementója annak, hogy ők is ezt művelték. Mire az ellenzék jogosan hozhatja fel, hogy a kormány ne hozza már fel nekik a jogellenes váltást, amikor ők meg épp most csinálták meg ugyanazt, mint amit sérelmeznek, de egyébként az nem is az volt, hanem... hát de, az volt.A Möbius-kígyó felfalja saját magát, egy segglyuk marad a helyén, és abból a rózsaujjú hajnal jövetelekor újra megszületik. Kész mitológia. https://hvg.hu/360/20260812_baka-andras-megvalasztasa-magyar-peter-velemeny