Napfogyatkozást néző gyerekek a hollandiai Schiedamban 2021. június 10-én – Fotó: Marco de Swart / MTIÁllítsd be a Telexet megbízható forrásnak!Elérkezett a nap: napfogyatkozást láthatunk az égen kora este. Bár a teljes napfogyatkozást csak azok élvezhetik, akik éppen a Grönland–Izland–Spanyolország vonalon tartózkodnak, kicsit Magyarországon is látni lehet majd, ahogy a Hold kitakarja a Napot.A Svábhegyi Csillagvizsgáló adatai szerint a Hold egészen pontosan 19:22:34-kor fogja megérinteni a Napot, és éppen naplementekor látszik majd a legnagyobbnak a napfogyatkozás. A csúcsidőszakban a Nap felszínének legalább 60,3 százalékát fedi majd el a Hold. A Vega Csillagászati Egyesület írja: az ország keleti felén körülbelül 19:50-ig, a nyugati részeken 20:10-ig lesz látható az égi jelenség. Budapesten 19:58-kor lesz a leglátványosabb.Ha megnézné, hogy a lakóhelye fölött pontosan mikor kezdődik az esemény, ezen a weboldalon megteheti.Az Időkép szerint a nyugati országrészben élők lesznek a legjobb helyzetben, ugyanis ott lesz a legnagyobb (86 százalékos) a Hold által okozott takarás mértéke. Aki estig Sopronba érne, és ott jó helyet is akar találni a napfogyatkozás figyeléséhez, jobb, ha mielőbb elindul. Az ideális helyszín kiválasztása ugyanis nem egyszerű, a napkorong alacsony állása miatt az épületek vagy a domborzati akadályok könnyen kitakarhatják a látványt.Bele se fogjon a helyszínkeresésbe az, akinek nincs napfogyatkozás-néző szemüvege! Anélkül ugyanis kifejezetten veszélyes ilyenkor a Napba nézni, aki megfelelő védelem nélkül akarja élvezni a napfogyatkozást, maradandó szemkárosodást, akár vakságot is kockáztat. Ettől a hagyományos napszemüveg sem véd meg! Arról, hogy miért van szükség speciális szemüvegre, és hogy érdemes fényképezni a napfogyatkozást, ebben a cikkben írtunk részletesen. Aki nem jut időben szemüveghez, papírlapokkal is trükközhet, az úgynevezett lyukkamerás módszer alkalmazásához itt talál részletes útmutatót.A HungaroMet előrejelzése alapján attól nem kell tartanunk, hogy felhők takarhatják el a látványt. Szerdán ugyanis egész nap felhőtlen és derült időre lehet számítani.Mi is fog történni?Napfogyatkozás akkor következik be, ha a Hold a Nap és a Föld közé kerül, és az árnyéka a Földre vetül. Ha teljesen kitakarja, akkor beszélünk teljes napfogyatkozásról, ha csak egy részét tünteti el, akkor részlegesről. A harmadik fajtája a legkülönlegesebb: a gyűrűs napfogyatkozás során a Hold távolabb van kicsit a Földtől, ezért kisebbnek tűnik, így amikor teljesen a Nap elé kerül, nem takarja el az egészet, a Nap pereme fényes gyűrűként ragyog a sötét holdkorong körül.A részleges napfogyatkozás nem annyira ritka, mint a teljes, a statisztika szerint egy adott földrajzi helyen átlagosan nagyjából 2,6 évente látható valamilyen szintű részleges napfogyatkozás. Itthon például 2025. március 29-én történt legutóbb – igaz, akkor a Hold csak a Nap egy nagyon kis részét fedte el, a mostani sokkal látványosabb lesz.A legutóbbi teljes napfogyatkozás Magyarországon szinte napra pontosan 27 éve, 1999. augusztus 11-én volt, a következőre még több mint fél évszázadot kell várni, a csillagászok számításai szerint 2081 szeptemberében jön majd el.Spanyolország megteltEurópában Spanyolországban lesz a leglátványosabb az idei napfogyatkozás, nem véletlen, hogy a nyugat-európai ország a szokásosnál mintegy félmillióval több turistára számít.Az MTI beszámolója szerint a rendkívüli jelenség egy évszázad óta először lesz látható az országban augusztus 12-én, kora este. A teljes napfogyatkozás miatt özönlenek a látogatók az országban, a jelenség megfigyelésére legalkalmasabb területeken a szállodai foglalások 17,8 százalékkal nőttek tavaly augusztushoz képest, és a kempingek is teltházzal üzemelnek. A spanyol gazdasági minisztérium a szállásfoglalások alapján úgy becsülte, hogy az esemény több mint 347 millió euró bevételt eredményezhet.Az Amadeus Travel Intelligence adatai szerint a napfogyatkozást megelőző napokra szóló repülőjegy-foglalások száma több mint 90 százalékkal ugrott meg a tavalyihoz viszonyítva olyan észak-spanyolországi városok esetében, mint Santander, Asztúria és Bilbao. A Renfe spanyol vasúttársaság augusztus 7. és 16. között több mint egymillió ülőhelyet kínál távolsági járatain.Augusztus 12-én a teljes napfogyatkozás sávja nyugatról kelet felé haladva Galiciától egészen a Baleár-szigetekig jut el. Számos nagyváros lesz kiváló megfigyelési helyszín, például La Coruna, León, Bilbao, Zaragoza, Valencia és Palma. Ha éppen Spanyolországban tartózkodik, ezen az oldalon találja az ottani helyszíneket a pontos időpontokkal.A spanyolok egyébként különösen szerencsés helyzetben vannak: 2027. augusztus 2-án újabb teljes napfogyatkozást nézhetnek majd meg, 2028. január 26-án pedig egy gyűrűs napfogyatkozást is láthatnak majd.Nagy-Britanniában is 90-92 százalékban takarja ki majd a Hold a Napot, így itt is nagy erőkkel készülődnek az estére. A BBC beszámolója szerint az országban akkora az érdeklődés az égi jelenség iránt, hogy szerdára szinte elfogytak a napfogyatkozás-néző szemüvegek a boltokból, sokan pedig azért is hoppon maradtak, mert az interneten vásárolt szemüvegük a rendelések nagy száma miatt egyszerűen nem érkezett meg időben.
Eljött a nap, amikor kétszer sötétedik be
Szerda este részleges napfogyatkozást figyelhetünk meg Magyarországon. De mikor, hol, és hogyan? Összegyűjtöttük a fontos információkat.














