Ma, augusztus 12-én napnyugtakor részleges napfogyatkozás lesz látható Magyarország teljes területéről. Hazánk különböző régióiban azonban eltérő látványban lesz részünk, ráadásul nem is mindenhol ugyanakkor fog kezdődni az esemény. Lapunk összegyűjtötte az összes fontos tudnivalót a megfigyeléssel kapcsolatban.
Mikor kezdődik a napfogyatkozás?
A napfogyatkozás Magyarországon éppen napnyugta környékén válik majd láthatóvá. A Svábhegyi Csillagvizsgáló tájékoztatása szerint kora este, Budapestről nézve 19 óra 22 perctől érdemes elkezdeni figyelni. Ekkor történik meg ugyanis az úgynevezett első kontaktus, amikor a Hold először érinti meg a napkorongot. Később, a naplementéhez közeledve egyre látványosabbá válik a fogyatkozás. A tőlünk látható legnagyobb fedést éppen a Nap lenyugvásának pillanatában éri majd el, ami a fővárosban 20:08-kor következik be.
Ez az időpont azonban országrészenként változó. Nyíregyházán például a fogyatkozás 19:21-kor kezdődik, napnyugta pedig 19:49-kor lesz, tehát kevesebb mint fél órányit láthatunk a jelenségből. Sopronból nézve viszont a jelenség kezdete 19:22-re tehető, de a Nap csak 20:09-kor nyugszik le – írja az MTA.
Mit fogunk látni a napfogyatkozás közben?












