„A 13. században betelepült hospesből polgárrá gyarapodott családból” származik anyai ágon Baka András, aki az 1990-es parlamenti almanachban fontosnak tartotta kiemelni, hogy apai felmenői „mindennapi megélhetéssel küzdő kékedi szegényparasztok” voltak. A később a legmagasabb bírói méltóságba eljutott jogász fiatalt még inkább a természettudományok érdekelték. Fizika-kémia szakon érettségizett a Szent (akkor: I.) István gimnáziumban. A budapesti jogi kar elvégzése után az MTA Állam- és Jogtudományi Intézetében dolgozott, amelynek akkori munkatársai közül Mádl Ferenc és Sólyom László személyében már két köztársasági elnök került ki.Baka 1988-ban váltott a közéletre, a Tudományos Dolgozók Szakszervezetének, majd az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülésnek a vezetője lett. Így került 1990-ben pártonkívüliként az MDF budapesti listájára, ahonnan mandátumot szerzett. Nem sokáig volt parlamenti képviselő, a következő évben az Antall-kormány jelöltje lett a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának tagságára, ahová első kelet-európai bíróként meg is választották. A szocialisták 1998-ban csak második helyen jelölték e posztra, ennek ellenére az Európai Tanács parlamenti közgyűlésén a szokásjoggal szakítva az első helyen jelölt Bán Tamás helyett őt választották meg. 2007-ig a testület tagja maradt. Ekkor Sólyom László – a pártokkal való konzultáció nélkül – a Legfelsőbb Bíróság elnökének jelölte, s három szavazási forduló után 2009 júniusában a parlament meg is választotta. Elnöki mandátumát nem tudta kitölteni, a Fidesz jogszabálymódosítással leváltotta, ami miatt később pert nyert a kormány ellen.Képviselői munkájával és strasbourgi bíráskodásával párhuzamosan az 1978-ban közigazgatási szakemberek képzésére alapított Államigazgatási Főiskola főigazgatója volt, ezt a posztot 1998-ig töltötte be, s ezután költözött Franciaországba. „Az emberi jogok védelme folyamat, amelyben minden nap meg kell küzdeni az előrelépésért” – mondta 1999-ben egy intejújában, s hozzátette, az a tapasztalata, hogy „Nyugaton nem látják, nem érzik és élik át azt a szenvedést, amit a rendszerváltozás ebben a térségben okozott és még okozni fog”. Az utóbbi években számos előadása volt, köztük a legnagyobb nyugati egyetemeken beszélt a NER alatti jogtiprásról. https://hvg.hu/itthon/20260811_koztarsasagi-elnokot-valaszt-a-parlament-baka-andras-hamarosan-allamfo-lehet
Magyar Péter ellentéte, aki visszaállíthatja az államfő renoméját
Mit kell tudni Baka András pályájáról, és mit várhatunk tőle köztársasági elnökként?














