Kedden választja meg a parlament Baka Andrást, aki az 1990-es rendszerváltás utáni Magyarország nyolcadik államfője lesz.

Az utóbbi években nem volt politikai életbiztosítás a poszt. 2010 óta egyedül Áder János töltötte ki az ötéves mandátumát, igaz, ő rögtön kétszer is egymás után. Előtte a plágiumbotrányba keveredett Schmitt Pál alig két év után lemondott. Az Ádert követő Novák Katalin a kegyelmi ügybe bukott bele, Sulyok Tamás pedig a Tisza Párt tavaszi győzelmébe.

A 2010 utáni köztársasági elnökökben közös volt, hogy a Fidesz már a látszatra sem adott, Orbán Viktor hatalmát mindenben kiszolgáló jelölteket választott a kétharmados fideszes parlament. Novák fideszes pártalelnök, Áder fideszes frakcióvezető, majd ep-képviselő volt megválasztása előtt, Schmitt Pál – saját szavaival – felajánlotta függetlenségét a Fidesznek. A Fidesz Sulyok Tamással sem vállalt kockázatot, egy olyan rendszerben volt az Alkotmánybíróság elnöke, ahol ilyen pozícióba csak politikailag megbízható személyek kerülhettek, és ő ilyen volt.

Baka András, Legfelsőbb Bíróság volt elnöke a 2025. február 22-i bírótüntetésen.

Fotó: