Mi nem ismerjük egymást személyesen. És mivel a világ nagyobb dolgait illető kérdésekben (egy-két kivétellel) egészen másként gondolkodunk, nem is gondoltam, hogy valaha levelet fogok írni neked. De a tegnapi parlamenti történések után úgy érzem, mint édesanyának, mint embernek, mint nőnek, mint érző élőlénynek, aki több emberhez is szólhat, a családján és a valódi ismerősein kívül, kötelességem megtenni

– kezdi Facebook-posztját Szinetár Dóra, amit Dúró Dórának címzett a Mi Hazánk frakció hétfői megnyilvánulása miatt. A párt parlamenti képviselői hétfőn ülve maradtak akkor, amikor a parlament többi tagja felállással és egy perces néma csenddel emlékezett meg a roma holokausztról. Az ügy nagy felháborodást váltott ki, Magyar Péter szóvá tette az incidenst, majd a keddi ülésnap újabb megemlékezéssel indult, amelyen már a Mi Hazánk frakció képviselői is felálltak, Dúró és Novák Előd azonban nem volt a teremben. A miniszterelnök ezt követően azzal zárta felszólalását, „amíg önök nyilvánosan nem kérnek bocsánatot, addig önökkel nekünk nincs miről beszélni.”

Szinetár az erre reflektáló posztjában azt írja, tudja, hogy a politika sokszor egy káros cirkusz, ahol a képviselők a saját érdekükben karaktereket játszanak, miközben intézkedéseik ellentmondanak a valódi keresztényi értékeknek és az elfogadásnak.