Hűtlen kezelés és hivatali visszaélés gyanúja miatt tett feljelentést ismeretlen tettes ellen a Miniszterelnökség Orbán Viktor közösségi médiás tartalmaival összefüggésben – jelentette be a kormány kedden. https://hvg.hu/itthon/20260811_miniszterelnokseg-feljelentes-orban-viktor-kozossegi-media-triton-communications-kaminsky-fannyA közlemény szerint a Rogán Antal által vezetett Miniszterelnöki Kabinetiroda 2022-ben kötött keretszerződést a Triton Communicationsszel az akkori miniszterelnök közösségi médiás megjelenéseiről. A céget Kaminski Fanny, Orbán Viktor sajtótanácsadója vezeti, aki csaknem húsz éve dolgozik Orbán Viktor kampányaiban, korábban Rogán Antal mellett, majd Andy Vajna sajtósaként is feltűnt, később pedig a közösségi média és a bulvárkapcsolatok kezelése lett a fő területe.A cég az azóta eltelt időszakban összesen 541 millió forintnyi profitot termelt, ebből pedig 168 millió forint osztalékot vett ki a tulajdonos, Kaminski Fanny.No de nézzük a részleteket. A Miniszterelnök szerint 2022-ben kötöttek először keretszerződést a Triton Communicationsszel, abban az évben, amikor a vállalat teljes egészében Kaminski tulajdonába került. Ebben az évben a cégnek 260 milliós árbevétele volt, amiből közel 46 milliós nyereséget tudott termelni. A cégnek ekkor közel 93 milliós kötelezettsége is volt, a személyi jellegű kifizetésekre, azaz egyszerűbben mondva a fizetésekre 31,6 millió forint ment el, ám ezen felül a tulajdonos 27 millió forintnyi osztalékot is kivett a cégből. Itt érdemes megjegyezni, hogy milyen fontos lehetett a kormányzati megbízás a cégnek: 2021-ben ugyanis még csak 20 milliós árbevételt és 7 millió forintos nyereséget tudtak elkönyvelni, ahogy 2018-es alapítása óta is csak hasonló számokra volt képes a Triton Communications.A következő év egy minőségi ugrás volt a vállalat számára, hiszen ekkor már 800 millió forint felett volt az árbevétele, amiből 115 millió forintos nyereség is összejött. A tartozásai némileg csökkentek, 83,1 millió forintot tettek ki, miközben fizetésekre már jóval többet 97 millió forintot költöttek – ekkor a beszámoló szerint 4 főt foglalkoztatott a Triton Communications. 2023-ban már 57 milliós osztalékot vett ki a vállalatából Kaminski.2022202320242025ÖsszesenÁrbevétel (millió forint)2608009421 0873 089Nyereség (millió forint)46115238142541Osztalék (millió forint)27575430168A cég 2024-ben is tovább növekedett, ekkor 942 millió forint volt az árbevétel, ehhez már masszív 238,4 milliós profit is társult. Mindezt úgy, hogy közben közel 54 millió forinttal sikerült csökkenteniük a kötelezettségeket, személyi ráfordításokra pedig már közel 120 milliót költöttek az ekkorra ötfőssé vált cégben. Ebben az évbe az osztalék az előző évhez hasonló szinten maradt, 54 millió forint lett.A vállalat tavaly átlépte az egymilliárd forintos határt az árbevételben, ám eközben csökkent a nyeresége, mégpedig 142,2 millió forintra. Eközben a tartozásai jelentősen megnőttek, immár 105 millió forintot tettek ki, fizetésekre pedig közel 158 millió forintot költöttek a továbbra is ötfős cégben. Itt érdemes megjegyezni, hogy ekkorra a cég eredménytartaléka már 280 millió forintot tett ki, ami nemcsak az előző évi 132 millió forinthoz képest nagy ugrás, hanem a 2022-es 26 millió forinthoz képest is. A cég saját tőkéjében is hatalmas volt az ugrás: 2025-ben 425 millió forint volt, 2024-ben 373,5 millió, 2023-ban 135 millió, 2022-ben pedig szerény 75 millió. Osztalék így is belefért, igaz, az elmúlt évekhez képest jóval szerényebb mértékben, 30 millió forint értékben.Az üggyel kapcsolatos kérdéseinket elküldtük Kaminski Fannynak, ha választ kapunk, közölni fogjuk. Nyitókép: HVG / Túry Gergely