Hűtlen kezelés és hivatali visszaélés gyanúja miatt tett ismeretlen tettes ellen feljelentést a Miniszterelnökség, miután átvizsgálta az előző kormányfő közösségi médiás megjelenéseiről kötött, összesen 4 milliárd forint közpénzt érintő legutóbbi szerződéseket – írja a kormany.hu. A közbeszerzési eljárás mellőzésével megbízott cég tulajdonosa az Orbán Viktor sajtótanácsadójaként ismert Kaminski Fanny.

A közlemény szerint az előző kormányzati rendszer Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodája 2022-ben kötött keretszerződést a Triton Communications nevű céggel az akkori miniszterelnök, Orbán Viktor közösségi médiás megjelenéseiről. Indulásként havi 63 millió 680 ezer forintos megbízási díjban állapodtak meg a cégvezető Kaminski Fannyval. Ezért a Tritonnak fényképeket és videókat készítenie, illetve közösségi médiafigyelési összefoglalókat kellett írnia.

Időközben négyszer hosszabbították meg a szerződést, és minden alkalommal emelték a megbízási díjat. Így a legutóbbi módosítás után, tavaly szeptember óta a kezdő összegnél havi 23 millióval többet, 86 millió 487 ezer forintot fizettek az öt embert foglalkoztató cégnek, miközben a díjemelés ellenére a tartalmi követelmények nem változtak. Négy év alatt harminc százalékkal kértek többet ugyanazért a szolgáltatásért.