Ma választja meg a parlament Baka Andrást, aki az 1990-es rendszerváltás utáni Magyarország nyolcadik államfője lesz. A Tisza-frakció szombaton jelentette be, hogy az egykori legfelsőbb bírót jelöli a posztra, a Fidesz-frakció egyből azzal kezdte támadni, hogy Baka a Tisza-többség bábja lesz.
A Tisza-frakció szombati közleménye szerint „Baka András tapasztalata és egész életútja során mutatott szakmai függetlensége különös értéket jelent abban az időszakban, melynek során Magyarország új alkotmányos berendezkedésének alapjait készülünk közösen megteremteni”.
Fotó:
Bankó Gábor/444
Mint írták, Baka András több évtizedes hazai és nemzetközi jogászi, bírói tapasztalattal rendelkezik. 1990 és 1998 között az Államigazgatási Főiskola főigazgatója volt. 1991 és 2008 között az Emberi Jogok Európai Bíróságának bírájaként szolgált, majd 2009-ben az Országgyűlés a Legfelsőbb Bíróság elnökévé választotta.












