Az általunk már rendesen meghajtott nyolcadik generációs Chevrolet Corvette adja az alapját a Rezvani által a közelmúltban leleplezett 800 lóerős hátsókerék-hajtású Beast sportkocsinak, melynek most megérkezett a még sokkal ütősebb kihegyezett új verziója.A 4,81 méter hosszú, 2,17 méter széles, 1,23 méter magas és 2,72 méteres tengelytávolságú amerikai szupersportautó rendkívül könnyű magnézium felnikre szerelt 275/30 ZR20-as első- és 345/25 ZR21-es hátsó gumikon gördül.Rezvani Beast XRezvaniRezvani Beast XRezvaniAz utascella mögött található 6,2 literes V8-as benzinmotor két turbóval megfújva és hibrid technikával megspékelve nem kevesebb, mint 1560 lóerős, illetve 1735 Nm-es produkciót ad elő.A nyolcfokozatú duplakuplungos automata váltós, összkerék-hajtású és adaptív sportfutóműves Beast X 1,9 másodperc alatt pattan fel 0-ról 96 km/h-ra. A mindössze 5 példányban gyártandó új Rezvani 500 ezer dollárba kerül, vagyis több mint kétszer annyiba, mint amennyit a Chevrolet elkér a legerősebb Corvette-ért, az 5,5 literes biturbó V8-as 1268 lóerős hibrid ZR1X-ért. Rezvani Beast XRezvaniRezvani Beast XRezvaniRezvani Beast XRezvaniRezvani Beast XRezvaniRezvani Beast XRezvaniRezvani Beast XRezvaniRezvani Beast XRezvani