Az ausztrál rendőrség először gyilkossági ügyként kezdett nyomozni egy úttest mellett hagyott bőrönd miatt, amelyben a bejelentés szerint egy emberi holttestet találtak. A bőröndöt két férfi fedezte fel a Sydneytől mintegy 230 kilométerre délnyugatra fekvő Oallen közelében. A hatóságok hétfőn még emberölés miatt indítottak vizsgálatot, ám néhány órával később kiderült, hogy a „holttest” valójában egy rendkívül élethű baba volt – írja a BBC.A rendőrség közlése szerint a babát felöltöztették, haja és orrpiercingjei is volt, a testén pedig olyan nyomok is láthatók voltak, amelyek zúzódásokra és horzsolásokra hasonlítottak. „A bőrönd tartalmát eredetileg emberi maradványoknak nézték, annyira élethűek voltak” – mondta Linda Bradbury főfelügyelő, hozzátéve, időközben „más módszerekkel megerősítették”, hogy valójában szó sincs holttestről.A rendőrség hangsúlyozta, hogy a helyszínen a szokásos eljárás szerint dolgoztak, és a nyomozók, valamint a kriminalisztikai szakemberek is megvizsgálták a bőröndöt. Bradbury azt nyilatkozta a sajtónak, hogy a bőröndöt megtaláló két férfit a történtek megrázták, a rendőrség értesíteni fogja őket a fejleményekről. A nyomozást azóta lezárták.Nyitókép: Antony Dickson / AFP