Bóka János szólt hozzá következőnek, aki jó dolognak nevezte, hogy az energiaválságról és annak kezeléséről tudnak vitatkozni a parlamentben, miután a múlt héten nem tudtak.

Azt vetette a miniszterelnök szemére, hogy a házszabály szerint rendkívüli esetekről számol be a napirend előtti felszólalásában, de „érdekes mód a múlt héten ezek szerint nem volt olyan rendkívüli eset, amiről az országházban be kellett volna számolni”.

A Fidesz frakcióvezetője ezután azzal támadta Magyar Pétert, hogy két héttel ezelőtt is felszólalt, de egy szóval említette, hogy energiaválság fenyeget, ami a Paksi Atomerőmű teljes leállásához is vezethet.

Azt mondta, hogy jórészt politikai, kis részben szakmai vita zajlik arról, hogyan készülhet fel az ország hasonló válsághelyzetek elkerülésére.

Megköszönte a magyar embereknek, hogy önkorlátozással kevesebb vizet és áramot fogyasztottak, illetve a vállalkozásoknak is, hogy visszafogták a fogyasztásukat az energiabiztonság érdekében, és „ezzel a kormány helyett megvédték az országot”.