A visszafogottabb miniszterelnöki napirend előtti felszólalás után az ellenzéki reakciók és Magyar Péter viszonválasza közben felpörgött a hangulat a parlamentben.

Bezzeg Romániában

Először a Mi Hazánk frakcióvezetője, Toroczkai László reagált, aki nem is értette, Magyar miért beszélt annyit a Fideszről, hiszen Orbán Viktor és Lázár János már önkritikusan elismerte a hibákat és a mulasztásokat.

Ő azért mondott köszönetet a magyaroknak az elmúlt napokért, hogy hosszú ideje „elviselik a magyar vezetés elképesztő hibáit”. Toroczkai szerint a politika okozta a kialakult krízist. Azt állította, akkora a baj, hogy a homokhátság háromnegyede megközelíthetetlen, előfordult, hogy a mentő sem tudott bemenni valahova, és a polgármesterek már azt kérik, a kormány dolgozzon azon, hogy sivatagi közlekedésre alkalmas járművekkel jussanak el a bajban lévőkhöz.

Toroczkai felidézte, hogy a múlt heti, Sándor-palotában tartott egyeztetésen rákérdezett, hogy a kormány tárgyalt-e már a szlovák és osztrák féllel, majd két nappal azután Orbán Anita tárgyalt a szlovák kollégájával, aki közölte, hogy nem tudnak több vizet adni a magyaroknak. „Addig mit csinált a Külügyminisztérium?”