Törökország évek óta az egyik legnépszerűbb külföldi úti cél a magyarok körében: évente körülbelül 250–270 ezer honfitársunk választja ezt az országot nyaraláshoz, ezért aztán megnéztük, hogy mit szeretnek benne. Egész pontosan, hogy mit lehet szeretni benne, ha az Égei-tenger partján fekvő Marmarisba utazunk.A Törökország délnyugati részén, Muğla tartományban elhelyezkedő Marmaris az Égei-tenger egyik legváltozatosabb üdülőhelye, már csak azért is, mert nem egysíkú élményeket kínál. Egyrészt tökéletes helyszíne a klasszikus tengerparti nyaralásnak – a strandok aprókavicsosak, a tenger vize pedig kristálytiszta –, a természeti adottságainak köszönhetően ad lehetőséget a sokat emlegetett aktív pihenésre, másrészt kulturálisan is színes a kínálata, és a helyi gasztronómia is tartogat izgalmakat.A térség egyik legnagyobb előnye a könnyű megközelíthetőség is: Budapestről már charterjárattal is el lehet jutni alig három óra alatt a közeli Dalaman repülőtérre, vagyis nincs szükség isztambuli átszállásra. Strand MuğlábanMuğlaA több mint 2500 éves történelemmel rendelkező Marmaris egykor a kis-ázsiai állam, Kária része volt. Görög eredetű neve a màrmaron szóból származik, ami márványt jelent – a régió ugyanis már időszámításunk előtt is gazdag lelőhelye volt az értékes kőzetnek. Ókori alapokon nyugvó erődjét Nagy Szulejmán szultán építtette újjá az 1520-as években, és jelenleg egyike annak a kevés várnak Törökországban, amelyben egyúttal múzeum is működik. A város kikötője, kiterjedt bazárja és az óváros mediterrán hangulatú utcácskái ugyancsak felfedezésre csalogatnak. Éjszaka pedig felizzanak a bárok és szórakozóhelyek neonfényes cégérei, és a buli lüktetése tölti be az enyhe tengerparti levegőt.Marmarisi látképRichard Cummins / Robert Harding Heritage / robertharding via AFPMarmaris az infrastruktúra felől nézve is felkészült a turistákra. A belvárost elhagyva az öböl mentén 4 és 5 csillagos, all inclusive ellátást nyújtó szállodakomplexumok sorakoznak, és már házon belül kielégítik a vendégek programigényét – privát partszakaszok, medencék, tematikus éttermek, wellness, szépségszalon, butikok, teniszpálya, búvárkodás, animációs foglalkozások, esti élőzene –, vagyis itt lehet úgy is nyaralni, hogy az ember el se hagyja a hotelt.Marmaris környékén nagy hiba lenne ugyanakkor nem kimozdulni a szállodából. Mi kipróbáltuk a hajókázást a kanyargós Dalyan-folyó vadregényes völgyében, ahol egyszerre gyönyörködhetünk a hegyvidékes török tájban és a torkolatnál a Földközi-tenger látképében. A Dalyan folyó TörökországbanAli Riza Akkir / ANADOLU / Anadolu via AFPEnnek a túrának a kiemelt látványosságai az ókori káriai civilizáció hellenisztikus stílusú sziklasírjai, amelyeket a meredek hegyoldalba vájtak, valamint az Íztuzu strand, ahol a folyó a tengerbe fut: az édes és a sós víz találkozása egyedülálló és változatos élővilágot eredményez. Íztuzu a majdnem 5 kilométer hosszú, aranybarna homokdűnés tengerpartja mellett leginkább az itt fészkelő álcserepesteknőseiről (Caretta Caretta) híres – a helyiek különösen óvják a sebezhető fajnak minősülő tengeri teknősöket, elkerített fészekrakóhelyeikre táblákon és szóban is felhívják a tilosban járó strandolók figyelmét.Legalább ilyen emlékezetes volt az a nagyon is Instagram-kompatibilis naplementés vacsorával egybekötött tengeri hajókázás, amelynek a végén a Kleopátra-szigetnél kötöttünk ki. A sziget különleges, hófehér homokos partszakaszáról híres, amelyet a legenda szerint Marcus Antonius hozatott ide egyenesen Egyiptomból, hogy itt tartózkodásuk során otthonosabbá tegye a fürdőzést királyi kedvesének. https://hvg.hu/elet/20260613_wizz-air-ankara-torokorszag-kappadokia-leghajoAz ide utazóknak arra érdemes felkészülni, hogy Törökország a gasztronómiát tekintve nem igazán a diabétesszel élők Mekkája: a cukormázban tocsogó, ragacsos édességek és a sziruposan gejl üdítők mellett a főételek sem éppen diéta-kompatibilisek, ugyanis a törökösen elkészített húsok és halak mellett szinte mindenhol elmaradhatatlan része a köretnek a tészta. A marmarisi régió specialitásai közé tartoznak az itt termesztett gránátalmából készülő finomságok a desszertektől kezdve a szószokon és mártásokon át egészen a borokig, valamint a kellemes illatú mediterrán fenyvesekből származó fenyőméz is.Török édességekCreative Touch Imaging Ltd / NurPhoto / NurPhoto via AFPMarmaris elhelyezkedéséből kifolyólag adódik még néhány opció a tágabb térségben is. Rodosz szigete kevesebb, mint egy óra hajóval, de az ókori görög romváros, Epheszosz sincs messze innen, ahogy a hófehér, lépcsőzetes mészkőmedencéiről és gyógyhatású termálvizes forrásairól híres Pamukkale is kiváló kirándulóprogramot kínál a közelben.A marmarisi úton az Itaka Utazási Iroda szervezésében vettünk részt.Nyitóképünkön a Kleopátra-sziget. Fotó: Durmus Genc / Anadolu via AFP