Bár a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete alapvetően támogatja Lannert Judit 14 pontos, alsó tagozatokat érintő javaslatcsomagját, de azért vannak aggályaik.

„A jó célokhoz biztosítani kell a megvalósítás feltételeit is. Nem lehet újabb és újabb feladatokat a pedagógusokra és az intézményekre tenni úgy, hogy közben nincs hozzá megfelelő létszám, szakember, finanszírozás és munkaidő” – hangsúlyozta a szakszervezet blogbejegyzésében, mely szerint semmilyen új feladat nem lóghat ki a heti munkaidőből. Ha a gyermekközpontú működéshez többletmunka szükséges, azt meg kell fizetni; nem lehet a pedagógusok szabadidejére, családjára és ingyen végzett munkájára építeni a reformot– tették hozzá.A PDSZ szerint az intézményeknek:megfelelő számú pedagógusra,NOKS-munkatársra,pszichológusra és más szakemberre,valamint az új programokhoz önállóan felhasználható pénzügyi forrásokra van szükségük. „Gyermekközpontú iskola csak pedagógus-központú munkafeltételekkel teremthető. A pedagógusok munkája nem ingyenes tartalék: ami munka, az legyen benne a munkaidőben, és amit azon felül kell elvégezni, azt fizessék meg” – emelték ki.Korábban az Eduline-on is beszámoltunk arról, hogy Lannert Judit oktatási miniszter a közösségi oldalán fejtette ki: alsóban az intézmények rugalmasabb napkezdést és tanulásszervezést alakíthatnak ki, több mozgást és hosszabb szüneteket iktathatnak be a tanítási napba, valamint komplex tantárgyi és projektnapokat is szervezhetnek. A javaslatok között szerepel az iskolán kívüli, tapasztalati tanulás erősítése és a fejlesztő értékelés nagyobb szerepe is.PDSZ: „A pedagógushiányt nem elrejteni kell, hanem megoldani”Lannert Judit bejelentése szerint minden betöltetlen tanári álláshely elérhetővé vált a tankerületek oldalain, a PDSZ szerint viszont ezt a kötelezettséget fontos lenne törvényben is rögzíteni.