A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) kedden közzétett egy blogbejegyzést, amelyben arra hívja fel a figyelmet, hogy miért lenne fontos meghirdetni nyilvánosan a megüresedett vagy újonnan létrehozott pedagógus-álláshelyeket.Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke az Eduline-nak nemrég arról beszélt, hogy minden tanári állást meg kellene hirdetni, és csak akkor indokolt például nyugdíjas pedagógust visszafoglalkoztatni, ha a pozíciót másképp nem tudják betölteni. A PDSZ szerint ugyanakkor a pedagógus-álláshelyek meghirdetésének szabályozása az elmúlt években változott, a státusztörvény bevezetésekor megszűnt az a korábbi, köznevelési törvényben foglalt jogszabályi előírás, amely kötelezővé tette az üres pozíciók nyilvános meghirdetését. A szakszervezet szerint a pedagógushiány mértéke azóta kevésbé követhető: több álláshelyet informális csatornákon töltöttek be, ezáltal csökkent az átláthatóság.A nyilvános álláshirdetések nemcsak az álláskereső pedagógusokat segítik, hanem hozzásegítik a sajtót, a kutatókat és az érdekvédelmi szervezeteket, hogy pontosabb képet kapjanak a közoktatás helyzetéről. A PDSZ állásfoglalása szerint a nyilvánosság csökkentése azért is problémás, mert több pedagógus számolt be arról, hogy a véleménye, illetve a sztrájkban vagy polgári engedetlenségi akciókban való részvétele miatt hátrányos helyzetbe került az álláskeresés során. Lannert Judit intézkedéseLannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter múlt hét pénteken arról tájékoztatott a közösségi oldalán, hogy minden üres álláshely elérhető a tankerületek oldalain. Korábbi kérésem alapján az álláshelyek mindegyike megtalálható a Közszolgállás portálon is, az itt feltöltött csatolmányokban szereplő linkek az adott állás pályázati kiírására mutatnak. Az a cél, hogy minden a hivatása iránt elkötelezett pedagógus a hazai oktatási rendszerben el tudjon helyezkedni, és szeptembertől a gyermekekért dolgozhasson– írta. A PDSZ üdvözölte az üres álláshelyek meghirdetéséről szóló intézkedést, ugyanakkor szükségesnek tartja ezt törvényi szinten is rögzíteni. Szorgalmazza, hogy a határozott idejű foglalkoztatást kizárólag helyettesítés esetén lehessen alkalmazni, és támogatná, hogy a helyi szakszervezeti közösségek nagyobb szerepet vállaljanak az álláshelyek betöltésének ellenőrzésében.Lannert Judit: átalakul a magyarérettségi, már készülnek az új szabályokA cél egy sokkal átláthatóbb és igazságosabb magyar nyelv és irodalom érettségi, amely a tervek szerint csökkenti és egyértelművé teszi a középszintű követelményeket, pontosan megszabja az egyes feladattípusok sajátosságait, továbbá növeli a magyartanárok szakmai szabadságát.