„Ez már indok arra, hogy nukleáris támadást intézzünk Ukrajna ellen” – írta a napokban a Telegram üzenetküldő oldalon a Dva Majora néven publikáló orosz katonai bloggercsoport, amely szerint Kijev minden határon túlmegy azzal, hogy rendszeresen lövi drónokkal a frontközelben és az orosz hátországban lévő energetikai létesítményeket, illetve a vezető orosz online áruház, a Wildberries óriási raktárait. Ugyanezek a bloggerek néhány bejegyzéssel arrébb arról írtak, hogy hiába az ukránok igyekezete, az orosz légierő sokkal nagyobb – 440 ezer négyzetméternyi – raktárterületet semmisített meg Ukrajna területén.

Talán nem meglepő módon Oroszország ellen nem sürget atomcsapást a Dva majora, a szerzők szemmel láthatóan nem hajlandóak megérteni, van kapcsolat a között, hogy az orosz hadsereg már ötödik éve támadja Ukrajnát drónokkal, rakétákkal és manőverező robotrepülőgépekkel, s hogy Ukrajna, amikor képessé vált erre, merészel visszalőni. A Dva majorához hasonlóan számtalan olyan videó terjed a világhálón, ahol a megszólaló orosz polgárok látványosan nem értik, hogyan „vetemedhetett” Kijev az oroszországi célpontok támadására. Azt is hangsúlyozzák, aki ilyet tesz, az egyértelműen terrorista, ezért megérdemli, hogy a legkeményebb eszközökkel lépjenek fel ellene.