A liberális demokrácia hívei számára az idén az volt a legbátorítóbb hír, hogy a magyar választók véget vetettek Orbán Viktor próbálkozásának, vagyis hogy tekintélyelvűséget építsen ki. Minden esélyre rácáfolva, és a Fidesz óriási médiafölénye ellenére a Tisza földcsuszamlás-szerű győzelmet aratott – írja Helmut Anheier és Edward Knudsen a berlini Hertie üzleti főiskoláról, valamint Joseph Saraceno a UCLA-ről.A bukott kormányfő modellé tette országát a nyugaton a feltörekvő autokraták számára, ám veresége megmutatta, hogy még Európa legbeágyazottabb illiberális rezsimjét is le lehet váltani. De – teszik hozzá a szerzők – a közkeletű felfogással szemben a világ nem a liberális demokrácia felé tart, és nem is fogja tekintélyelvű hullám elsöpörni.Pedig Donal Trump amerikai és Hszi Csin-ping kínai elnök tavaszi találkozója felvetette, hogy új, autoriter korszak kezdődik, de azt nem Oroszország vezeti, hanem a földkerekség két szuperhatalma. Ha meg akarjuk nézni, milyen kormányok vannak hatalmon, érdemes idényben venni a Berggruen Kormányzati Indexet, amely vizsgálja a kormányzás, a demokrácia, valamint az élet minőségét.Nos, ez alapján vannak bejáratott demokratikus államok, korlátozottan teljesítő államok, létezik 29 autokrácia, illetve hibrid rendszer, végül pedig találni 32 fejlődő államot, amelynek mérlege igencsak gyatra. Azaz a statikus állapot a jellemző. Magyarország kiemelkedik, mert felfelé lépett a minőségi létrán, holott előtte csúszott vissza, ami azután nemzetközi viszonyítási pont lett. Világszerte ösztökélte a populistákat. De immár látszik, hogy a folyamat nem visszafordíthatatlan.Kína jelentős ellenpélda, mert nagyot javult az életszínvonal, de mind jobban szűkülnek össze a szabadságjogok, az állam viszont kivételes hatalmat testesít meg. Azonban igen jelentős szerkezeti gyengeségeket mutat. Stabilitása a gazdasági növekedésen múlik, és ha az megrendül, akkor a rezsim kénytelen fokozottan támaszkodni az elnyomásra, ami ritkán eredményez tartós nyugalmat.Trump második elnöksége azt illusztrálja, hogy egy ország jócskán megváltozhat úgy is, ha nem kerül ki a maga kormányzati kategóriájából. De a hanyatlás felgyorsult. Az elnök módszeresen bontja le a végrehajtó hatalom intézményi korlátait. Az átalakulás drámai.A kormányok előtt két út áll, hogy javítsák saját munkájukat. Az első a nagy alku, vagyis amikor politikai szakadás fenyeget, ezért a veszélyeztetett elit feladja hatalmi monopóliumát – cserében helyet kér magának az új rendben. A második a fokozatosság, amikor egymás után jönnek a reformok és az egyik sikere politikai tőkét szolgáltat a következő fronton megvívandó küzdelemhez.A budapesti és pekingi változások élesen rávilágítottak mindkét lehetőségre. A magyar megújulás azt jelzi, hogy ha a polgárok erősebb fékeket és ellensúlyokat követelnek, akkor új életet lehet lehelni még erősen meggyengült elszámoltatási mechanizmusokba is.Az biztos, emeli ki a Project Syndicate vendégkommentárja, hogy a követező évszázad politikai harcaira nem drámai geopolitikai áttörések lesznek jellemzőek. Inkább az ígérkezik döntőnek, mit választanak az országok: a demokratikus felelősségvállalás erősítését és hatékonyabb államot, vagy netán inkább megadják magukat az intézmények rothadásának és az autoriter kísértésnek.Nyitókép: Orbán Viktor Tusványoson. Fotó: Molnár Zsófia