Majka romániai jogi képviselője további információt osztott meg az előadót ért életveszélyes fenyegetéssel kapcsolatban. A zenész hét közepén jelentette be, hogy nem tud fellépni a sepsiszentgyörgyi SIC Feszten, mivel előző éjjel a privát számára érkezett üzenetben megfenyegették. „Az sms írója közli, alig várja, hogy kiérjünk Erdélybe, és revansot tudjanak venni rajtam az őket ért sérelemért, és hogy tisztában vannak vele, hol szállunk meg, ki a biztonsági cég a rendezvényen, és hogy milyen útvonalon haladunk majd a zenekarral. És természetesen azt is, hogy hazaáruló vagyok…” – fogalmazott akkor Majka.
A fesztivál szervezői elítélték a történteket, hangsúlyozva, hogy az erőszaknak és a fenyegetéseknek nincs helyük, és kiemelték: az eset nem jellemző az erdélyi magyar közösségre.
Majka ügyvédje közleményt adott ki
A story.hu vette észre, hogy a rapper romániai jogi képviselője, Vlad Vidican közleményt juttatott el a Krónikához, melyben azt írta, hogy a feladó a gyanús üzenetben azt állította, hogy tudja, milyen közlekedési eszközzel érkezik Sepsiszentgyörgyre az előadó, hol száll meg, illetve melyik cég látja el a rendezvény biztosítását, és azt is közölte, hogy ez a védelem nem tudná őt megóvni. Az üzenet közvetlen fenyegetést is tartalmazott.








