Új HÉV-eket és Intercityket venne, bérlakás- és kollégiumi programot indítana, fejlesztené az energiahálózatot, és több százmilliárd forinttal erősítené meg a Magyar Fejlesztési Bankot a kormány abból a mintegy 6000 milliárd forintnyi uniós forrásból, amelynek felszabadításáról Magyar Péter május végén állapodott meg az Európai Bizottság elnökével. Magyar Péter miniszterelnök péntek este egy öperces Facebook-videóban ismertette, mire költenék a pénzt.
„Egy kis felsorolás a hétvége előtt" - mondta, majd eldarálta milyen területeket fedne le a költségvetés.A legnagyobb tételek egyike a vasúti járműcsere: 42 új, alacsonypadlós HÉV-et vennének a szentendrei, ráckevei és csepeli vonalakra, a 40-50 éves szerelvények helyett. Emellett 35 emeletes Intercity-motorvonat érkezne, többek között a Debrecen, Szeged, Pécs és Miskolc felé közlekedő járatokra. A két beszerzés együtt mintegy 700 milliárd forintba kerül.
Lakhatásra 600 millió eurót, több mint 230 milliárd forintot szánnak. Magyar szerint ez lenne az első nagy uniós program Magyarországon, amely kifejezetten megfizethető bérlakások és diákotthonok létrehozását támogatja. A pénzből új lakások és kollégiumi férőhelyek épülhetnek, illetve meglévő épületeket alakíthatnak át.







