Másodszor válogatta össze Dr. Csendrői Szabi fanyar, mókásan szomorú életbölcsességeit Szendrői Csaba, az Elefánt együttes frontembere. Kovalik Balázs megrendezte a gyenge király és a népakarat nyomán a helyére került igazi gyökér tanmeséjét. A magyar geometrikus absztrakció története a Lantos Ferenc és Fajó János munkásságát bemutató tárlaton. Ez a HVG kulturális ajánlója.

Szendrői Csaba: A dolgok és amik a mögöttem lévő dolgok mögött vannakMindenben trójai faló szerepben vagyok: magas és mélykultúra között vagyok egy híd, két világ között lebegek– mondta Szendrői Csaba júniusban Szombathelyen, a szülővárosában rendezett Bloomsday kortárs művészeti ünnepen, amikor legutóbbi kötetéről beszélgettek. Ugyanott mesélt a maga szó szerinti von Haus aus irodalmi forrásvidékéről: az édesanyja volt az irodalomtanára, sőt az iskolaigazgató, a szolgálati lakásukban a nappaliból egyenesen az iskolába nyílt az ajtó, és ez igen komikussá tette azokat a jeleneteket, amikor igazgatói megrovást kapott, és az iskolát megkerülve kellett hazakullognia. A jövőre 15 éves Elefánt zenekar énekes-dalszerző frontemberének 2019-ben jelent meg az első verseskötete, de nemcsak ír, hanem olvas(tat) is: ő kezdeményezte hat évvel ezelőtt az Olvasni szabad elnevezésű, közös olvasási élményre épülő alkalmakat, amelyeket idén (is) elkísért egyebek közt a Művészetek Palotájába éppúgy, mint a Fishing on Orfű fesztivál erdei tisztására.