A dél-koreai JTBC (Joongang Tongyang Broadcasting Company) műsorszolgáltató és a Yonhap hírügynökség jelentése szerint a vesztegetési vádak a 2011 és 2012 közötti időszakra vonatkoznak. Hogy a mérkőzéseken a játékvezetők elfogultan bíráskodtak vagy sem, még nem bizonyított.

A források szerint a nyomozás többek között hitelkártya-kimutatásokon és egy kormányzati ellenőrzés dokumentumain alapul.

Dél-Korea egyik legmeghatározóbb kereskedelmi médiavállalata, a JTBC szerint egy korábbi szövetségi tisztviselő elmondta, az ilyen jellegű szívességek gyakoriak, sőt, a játékvezetők néha el is várják őket.

2012 februárjában, a Kuvait elleni világbajnoki selejtező előtt a szövetség állítólag két japán asszisztensnek fizetett azért, hogy ellátogassanak egy masszázsszalonba. Dél-Korea aztán 2-0-ra megnyerte a mérkőzést, és bejutott a következő selejtezőkörbe.

A Yonhap szerint az incidenseket már 2016-ban felfedezték a Kulturális, Sport- és Turisztikai Minisztérium által a KFA-nál végzett ellenőrzést követően, de akkor nem hozták nyilvánosságra.