Nemcsak a közmédiában bukkannak fel (és tűnnek el kormányfői kommentek után még bizarrabb módon) a NER-hez kötődő korábbi figurák, és nem is csak a tudományos kutatóhálózat átalakítása halad lassabban a vártnál, az egyetemi szférában különösen ellentmondásos a Fidesz által épített világ lebontása - ami több kekvás egyetemen megváltozott formában könnyen akár fenn is maradhat.
A Corvinuson, ahol most pénteken szavaznak a Hernádi Zsolt MOL-vezér lemondása után már amúgy is csonka NER-es kuratórium helyett felálló új testületre pályázókról, ez különösen jól látszik.
Bár Hernádi már nincs jelen, az ő emberei ott vannak továbbra is az egyetemi vezetésben, és a jelek szerint igyekeznek úgy befolyásolni a folyamatokat, hogy a változást akaró egyetemi alkalmazottak ne kerülhessenek helyzetbe az egyetem legfontosabb testületeiben.
Ez egy tágabb konfliktusba illeszkedik az egyetem jövőjéről. Miközben az oktatók jelentős része kiállt az alulról jövő demokratizálási kísérletek mellett, az egyetemi vezetés megpróbálja az országgyűlési választások után kialakult helyzetben úgy irányítani a szavakban sokat hangoztatott megújulást, hogy azért a jövőben is ők osszák a lapokat.
Ez a feszültség most a Corvinuson a legélesebb, de más modellváltott egyetemeken is hasonló folyamatok zajlanak.







