Két új miniszteri biztost neveztek ki az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztériumban – derül ki a csütörtök esti Hivatalos Értesítőből, amely szerint mindkét kinevezés legfeljebb két évre szól. Zarka Péter az élelmiszerláncfelügyelet agrárigazgatási és egyéb kapcsolódó területekkel való összehangolásáért lesz felelős. Feladata szerint kapcsolatot tart az országos főállatorvossal, az agrártárca szervezeti egységeivel, a társtárcákkal és mindazon hazai szervezetekkel, melyek az élelmiszerláncfelügyeletet érintő szabályozási tevékenységet folytatnak, ellátja az élelmiszerlánc-felügyeleti informatikai rendszerek agrárigazgatási, támogatáspolitikai és egyéb kapcsolódó területekkel való összehangolásával kapcsolatos feladatokat; koordinálja az állategészségügyért, élelmiszerbiztonságért, állatjólétért, valamint növény- és talajvédelemért felelős szakértők tevékenységét.Zoltán Péter agrárstratégiáért, kommunikációért és átvilágítási ügyekért felelős miniszteri biztos lesz, akinek feladata az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium stratégiaalkotási tevékenységeinek, agrárstratégiai terveinek összehangolása, a tárca egységes kommunikációjának irányítása, a stratégiai tartalommal való összhang biztosítása, kommunikációs koordináció.Ugyancsak feladata az előző kormányzat idejében keletkezett olyan ügyek kivizsgálása, amely során felvetődhet polgári vagy büntetőjogi felelősség kérdése, ennek keretében a szükséges adatok és iratok bekérése az érintett szervezetektől, valamint a feltárt jogsértések esetén a büntetőjogi, illetve polgári jogi következmények érvényesítésének kezdeményezése.Mindkét miniszteri biztos helyettes államtitkári díjazásban és juttatásokban részesül.Nyitóképünkön Bóna Szabolcs agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter. Fotó: HVG / Cabrera Martin