Két helyettes államtitkárnak, Bartal Tamásnak és Határ Renátának kell távoznia a Közlekedési és Beruházási Minisztériumból, de az eddig Építési és Közlekedési nevet viselt tárcánál még így is maradnak azonos rangban kilencen. A kedden megjelent Magyar Közlönyben szerepel a felmentés, mégpedig azonnali hatállyal.Az 53 éves Bartal Tamás ügyvéd volt, dolgozott a Miniszterelnökségen, volt a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. vezérigazgatója, legutóbb pedig Lázár János minisztériumában közbeszerzésekért, társaságfelügyeletért és vagyongazdálkodásért felelős helyettes államtitkár.Az 50 éves Határ Renáta mérnök, vezető tisztségeket töltött be a Magyar Közútnál és a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-nél, volt osztályvezető a MÁV-nál, mostanáig pedig építésgazdaságért felelős helyettes államtitkár.A már átnevezett minisztériumban még van 9 hasonló beosztású főtisztviselő, akiknek a sorsáról a jelek szerint még nem döntöttek, összesen pedig az Orbán-kormány minisztériumaiban 121.A helyettes államtitkár ugyanis határozatlan időre kinevezett és elvben politikamentes hivatalnok, megbízatása nem függ a kormányváltástól. Vagyis minden egyes emberről egyenként kell eldöntenie az új kormánynak, hogy megtartja-e tisztségében, illetve megszűnt vagy átalakított minisztérium esetén áthelyezi-e valamelyik jogutódhoz. Eddig a szombaton a Miniszterelnöki Kabinetiroda utódszervezetéből viharos gyorsasággal eltávolított Havasi Bertalanon kívül csak erről a két építési, illetve közlekedési szakemberről derült ki, hogy távozniuk kell.Nyitóképünkön Vitézy Dávid, a Közlekedési és Beruházási Minisztérium vezetője. Fotó: HVG / Cabrera Martin