Tagadja, hogy megalázta volna Farkas Franciskát a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) felvételijén az ott felvételiztető Pataki András – írja a 444.
Ahogy arról lapunk is hírt adott, Farkas egy videóban vallott a felvételi eljárás során tapasztalt élményeiről. Idén tavasszal több mint másfél évtizedes szakmai tapasztalattal jelentkezett az SZFE ötéves, nemzetiségi kultúrák specializációs színészképzésére, hogy diplomát szerezzen. Bár a 41 éves színésznő a tanulmányi osztállyal előzetesen tisztázta, nem jelent hátrányt az életkora, azt tapasztalta, hogy a felvételi bizottság – Pataki és Rusz Milán vezetésével – már az első fordulóktól kezdve korára hivatkozva akadályozta a felvételét.
Elmondása szerint Pataki nekiszegezte a kérdést, hogyan fogja ennyi idősen végigcsinálni a képzést.
A kiemelkedő szakmai teljesítmény ellenére a színésznőt a második rosta után elutasították, ám fellebbezése nyomán végül részt vehetett a harmadik, utolsó fordulón. A folyamat során Farkas elmondása szerint diszkriminatív megjegyzésekkel szembesült: a roma nemzetiségi specializáció felvételijén előadott roma népdalára az egyik oktató negatív megjegyzést tett, utalva arra, hogy a roma stílus nem megfelelő.









