Vizsgálatot indít a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) vezetése, miután Farkas Franciska beszámolt a felvételijén szerzett tapasztalatairól. A színésznő néhány napja tett közzé egy videót, amiben elmesélte, mit tapasztalt az SZFE többkörös felvételi vizsgáján. A bizottság többek között szóvá tette, hogy miért egy roma népdalt hozott a felvételire - noha roma származású színészként éppen a nemzetiségi kultúrák specializációra jelentkezett.

A szegény gyöngyösi roma családból jövő színésznő sokáig bolti eladóként dolgozott a színészet mellett, és foglalkozott közben tehetséges roma gyerekekkel egy művészeti alapítványnál, amikor berobbant a Viktória – A zürichi expressz című film főszereplőjeként - hamarosan pedig a nagyközönség is megismerhette az Aranyéletből. Játszott a Brazilokban és Csányi Sándor oldalán az Örök télben, de több külföldi produkcióban is részt vett.

Mindezt egyetemi képzés nélkül érte el, most azonban, amikor az SZFE meghirdette a nemzetiségi specializációt, végül jelentkezett - és az elmondása szerint előtte külön rákérdezett, nem gond-e, hogy már nem pályakezdő, 41 éves. Ehhez képest a felvételin többször is kifogásolták a korát, a jelentkezését pedig végigondolatlan, hirtelen döntésnek bélyegezték - ez bárkinél megalázó lenne, de ebben az esetben ráadásul egy országos ismert színésznőről van szó.